Kamattartás: erős oldalon maradt a forint
A Magyar Nemzeti Bank monetáris döntéshozó testülete a keddi ülésén nem változtatott az irányadó kamaton, így az továbbra is 6,5 százalékos. Az euró-forint 396,8 közelében várta a döntést, és utána is kitartott az erős oldalon.

Kamatdöntés előtt mozgóátlagok között oszcillált a forint
Érdekes technikai kép alakult ki kedden délelőtt. Reggel kisebb forinterősödést láthattunk. Az euró-forint visszatesztelte a 30 napos mozgóátlagot, mely 396,99-nál jelentett támaszt. Egészen 396,69-ig süllyedt a kurzus, ám ezt követően a forint gyenge oldalára lengett ki a jegyzés, és 398,15-ig emelkedett az euró-forint, közelítve az ellenállásként szolgáló 50 napos mozgóátlaghoz, mely 398,26-nál feszül. Innen ismét forinterősödés indult, s délben már megint 396,6 közelében tesztelgetett az árfolyam.
Ez volt az előzetes várakozás
A jegybanki kommunikációban nem számítunk változásra
– mondta az MNB kamatdöntése előtt Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője, aki úgy véli, továbbra is az óvatos, türelmes megközelítés szükségességét hangsúlyozhatják a döntéshozók. Ebben némi változást legkorábban a következő, szeptember 23-án esedékes kamatdöntő ülés hozhat, akkor jelennek meg a friss jegybanki prognózisok, illetve addigra már túl leszünk a Fed szeptemberi kamatdöntő ülésén.
Elemzői kommentár a döntés után
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a döntést elsősorban az inflációs környezet és a fiskális politika indokolja. Bár az infláció és a maginfláció is mérséklődött, jelenleg 4 százalék körül mozog, rövid távon ismét gyorsulás várható, amit a költségvetést lazító lépések tovább erősíthetnek.
Az elemző kiemelte, hogy
a forint árfolyama is óvatosságra inti a jegybankot:
az euróhoz képest ismét közel került a 400-as szinthez a kurzus, ami szintén egy esetleges kamatcsökkentés ellen szólt. Emellett a nemzetközi környezet is bizonytalan, például azért, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatcsökkentésére még mindig várni kell.
Hozzátette:
Ősszel a hitelminősítők Magyarországról szóló döntései is fontos szerepet játszhatnak a kamat alakulásában.
Az S&P októberi felülvizsgálata különösen kritikus lehet Magyarország szempontjából, hiszen az ország jelenleg negatív kilátás mellett éppen befektetésre ajánlott kategóriában van. Ha nem érkezik leminősítés, novemberben vagy decemberben napirendre kerülhet a kamatcsökkentés lehetősége. Ugyanakkor ehhez az is kell, hogy a kockázati felár ne emelkedjen. Addig is a magyar jegybank adatvezérelt üzemmódban maradhat, és szigorú kommunikáció várható.



