BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifullad a budapesti tőzsde?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az előrejelzésektől összességében kissé elmaradó cégeredmények után nem várnak érzékelhető emelkedést a hazai részvényárfolyamokban az elemzők. Az utóbbi hónapokban igen jól szereplő piac társaságainál ugyanis egyre kevésbé lehet növekedési potenciált találni.

Egyre több jel utal arra, hogy a hazai részvények árfolyam-növekedési potenciálja jelentősen szűkült az utóbbi hetekben. A hazai BUX index az idén eddig jelentősen túlteljesítette a világ legtöbb mutatóját, azonban a múlt héten napvilágra került első negyedéves cégeredmények nem adnak okot túlzott derűlátásra: a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők inkább csalódottságukról számoltak be.

A viszonylag kedvező makrogazdasági helyzet és a közelgő európai uniós csatlakozás fényében a magyar és a lengyel vállalati eredmények kissé kiábrándí-tónak nevezhetők - mondta Klaudius Sobczyk, a BNP Paribas londoni alapkezelője.

Az OTP ugyan továbbra is megbízhatóan szállítja a várt számokat, s a Matáv eredményei szintén stabilnak tűnnek, a távközlési cég egyre inkább egy közmű jellegű társasághoz kezd hasonlítani, melytől a jövőben már nem várható kiugró növekedés. A londoni alapkezelő szerint a Mol beszámolójának elbizonytalanító hatása volt. Mint mondta, a menedzsmentnek bizonyítania kellene, hogy a gázüzletág eladása után képes lesz erőteljes eredményeket produkálni az olajcég. A Richter és az Egis pedig csalódást keltett - tette hozzá.

Főként az OTP és a Matáv eredményeit lehet kedvezőnek értékelni - vélekedett Benke Richárd, a frankfurti Union Investment alapkezelője. Az OTP beszámolója elsősorban a szerkezetében számít jónak, a hitelállomány bővülése ugyanis meghaladta a várakozásokat. A távközlési cégnél pedig a vonalas üzletág eredménye volt kedvezőbb a reméltnél. Ráadásul a gyorsjelentés kiadását követő konferenciahívás alatt a Matáv vezetése azt hangsúlyozta, hogy később sem lesz jelentős romlás a vezetékes üzletágban, a macedón leányvállalatnál, a Mak-Telnél pedig javulás várható.

Benke Richárd szerint a Mol eredményeivel kapcsolatban túlságosan optimista volt a piac, a finomítói marzsok alakulásából már korábban lehetett látni, hogy meglehetősen gyenge lesz az első negyedév. Arra számítunk, hogy az olajár nem marad ilyen magas, a marzsok pedig javulni fognak, így a Mol nem szabályozott üzleteiben talán jobb negyedévek következhetnek - mondta. A Richterben az év hátralévő részére már szerinte is kevés fantáziát lehet látni.

Bár a nettó profit megduplázódásáról adtak számot az első negyedév után a tőzsdecégek, Bónis Miklós, az IE-New York Broker elemzője szerint az év első három hónapja egyértelműen csalódást keltett: az eredmény nagyjából 5 százalékkal marad el a piaci konszenzustól, míg saját maga ennél pesszimistább várakozásait is 2 százalékkal alulmúlta.

A Mol pozitív negyedévével kapcsolatban az elemző máris figyelmeztet: a nyereség vélhetően egyszeri, hiszen a gázüzletág eladásának meghiúsulásával az olajcég továbbra is jelentős veszteséget kénytelen elkönyvelni, miközben az olajipari szektor marginjai is a vártnál gyengébbek.

Egyedül kedvező talán csak a Matáv gyorsjelentése volt, ám a második fél évtől kezdve itt is komoly eredményromlásra lehet majd számítani. Bónis Miklós szerint a távközlési liberalizációt az egyébként a pre-paid szolgáltatás előretörése miatt bevételeiből vesztő Westel is megérzi majd, mivel az összekapcsolási díjak módosulása a mobilcéget is hátrányosan érinti majd.

Az OTP esetében az IE-New York Broker szakértője azt emelte ki, hogy a legnagyobb bankban a stabil, kiszámítható növekedés a fő erény. Nagyon jól sikerül a bevételszerkezet átalakítása: dinamikusan növekszik a díj- és jutalékbevételek aránya. A hírül vett romániai és bulgáriai terjeszkedéssel kapcsolatban az elemző kicsit óvja az OTP-t, hiszen ingoványosabb területre merészkedik, mint Szlovákiában. Ugyanakkor Bónis szerint az itteni akvizíciók nyereségtermelő képessége nagyobb lehet, mint amit az IRB-től elvárhat a bank.

A jövőre nézve az IE-New York elemzője komoly gondnak érzi, hogy a hazai blue-chipek eredménynövekedési lehetősége mára meglehetősen beszűkült, s mivel a kis papírok is meglehetősen szerényen teljesítenek, igazán biztatót nem nagyon lehet mondani a magyar értékpapírpiacról. (NLN-OP)

Munkatársainktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.