BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyárra leapadó olajkészletek

Az OPEC olajkartell össztermelése kilencéves mélypontra süllyedt áprilisban, és továbbra sem tervez kvótaemelést. A kínálat erős csökkenésében fő szerepet játszott Irak ugyan a napokban felújította kivitelét, ám a következő hónapokban már a világkereslet is erősödhet. A Nemzetközi Energiaügynökség az ipari (OECD-) országok készleteinek gyors apadásától tart.

A világ nyersolajkereslete a korábban vártnál gyorsabban erősödhet a második fél évben, így az utolsó három hónapban napi átlagban elérheti a 77,8 millió barrelt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legújabb előrejelzése szerint. Az október-decemberi napi igény így már 1,7 millió barrellel lenne nagyobb az első negyedévi szükségletnél, amikor viszont 12 éves mélypontra esett. (Ezért az egész évi napi keresleti átlag még mindig csak 440 ezer barrellel, azaz mindössze 0,6 százalékkal haladhatja meg a múlt évit, ami kevesebb mint a fele a kilencvenes évekbeli növekedési ütemnek.) Ugyanakkor a világkínálat közel harmadát adó és az ismert tartalékok mintegy 80 százalékát birtokló kőolajkartell a jelek szerint a második fél évben sem kívánja emelni a januártól már évtizedes mélypontra süllyesztett termelési kvótáit.

A párizsi székhelyű IEA attól tart, hogy megismétlődik az 1999. évi folyamat, és az általa figyelt (az OECD-hez tartozó) 26 ipari ország nyersolajkészletei veszélyes mértékben csökkennek szeptemberre. Ráadásul a szervezet (a kvótaszabályzásból kihagyott Irakkal együtt) nyersolajtermelése áprilisban a legmélyebb szintre süllyedt 1993. június óta, miután a bagdadi kormány április 8. és május 8. között leállíttatta a kivitelt, így próbálván nyomást gyakorolni Izraelre és az USA-ra. (A kartell tíz kvótakötelezett tagjának össztermelése csak napi 20 ezer barrellel mérséklődött, így még mindig 1,1 millióval túllépte a hivatalos felső határt.) Az OPEC-en kívüli olajkínálat is gyengült a múlt hónapban, ezért a napi átlagos világtermelés összességében 1,8 százalékkal - napi 74,50 millió barrelre - csökkent márciushoz képest.

Az arab, döntően az OPEC-hez tartozó olajtermelők szerint viszont a jelenlegi nyomott kereslethez képest elég nyersolaj van a világpiacokon, ezért kevés az esély arra, hogy a kartell miniszterei kvótaemelésről határozzanak legközelebbi, júniusi értekezletükön. Igaz viszont, hogy Irak embargós politikáját sem kívánják követni, sőt a legnagyobb OPEC-termelő, Szaúd-Arábia a napi 3 millió barreles tartalékkapacitását folyamatosan karban tartja, hogy szükség esetén pótolhassa a világpiaci hiányt. Ezért, valamint a kilátásba helyezett újabb izraeli ellencsapás késleltetése miatt Londonban tegnap délelőtt kevéssel 26 dollár alá sülylyedt az északi-tengeri brent nyersolajkeverék barrelenkénti ára, júniusi szállításra.

VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.