Pénteken INA-tender
Pénteken hozza nyilvánosságra a horvát kormány az INA privatizációjának pályázati felhívását. Az első körben szakmai befektető részére adják el a legnagyobb horvát vállalatnak számító olajcég 25 százalékát, ezt követi majd egy 15 százaléknyi nyilvános kibocsátás, majd a bevezetés a zágrábi tőzsdére.
Kormánykörökben osztrák, magyar, orosz és nyugat-európai cégek érdeklődése mellett arab vállalatok megjelenésére is számítanak, azonban a legnagyobb eséllyel a horvát lapok szerint az OMV és a Mol pályázhat. Egy minisztériumi tisztségviselő a Reutersnek elmondta, hogy a nyár folyamán világíthatják át az érdeklődő cégek az INA-t, az eladást pedig az év végéig kívánják tető alá hozni. Az INA 2008-ig több mint 3 milliárd dollárt kíván befektetésekre fordítani, elsősorban külföldi kutatási és kitermelési projektekben gondolkoznak. (VG)


