BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkentette hányadát a Karsai

Csökkentette részesedését a Pannonplastban a társaság egyik főtulajdonosa, a Karsai Holding. A jelentős árfolyamesés elkerülése érdekében a Pannonplast vállalta, hogy a piaci ár fölött mintegy 10 százalékkal megveszi a papírokat.

A Pannonplast tegnap 81 ezer saját részvényt vásárolt egyik főtulajdonosától, a Karsai Holdingtól. Ezzel a Karsai részesedése a műanyagipari vállalatban az eddigi 10,06-ról 8,16 százalékra csökkent. A Daewoo Bank közreműködésével megkötött tőzsdei tranzakcióban a papírok két csomagban, 2432 forintos átlagáron cseréltek gazdát, ami mintegy 10 százalékkal haladta meg az ak-tuális tőzsdei jegyzést.

Az üzletkötés átlagárfolyama megegyezik a Pannonplast éves közgyűlését megelőző kéthavi súlyozott tőzsdei árfolyammal, amit az osztalékfizetésnél vesznek figyelembe. A társaság részvényeseinek ugyanis - a hagyományoknak megfelelően - az idén is lehetőségük van arra, hogy a papíronként járó 75 forintos osztalékot új részvényekben igényeljék.

A Pannonplast tájékoztatása szerint a Karsai Holding még korábban jelezte, hogy meg kíván válni az 1,9 százalékos pakettől. Az igazgatóság azért döntött a papírok megvétele mellett, mert a részvények piacra dobása a jelenlegi tőzsdei forgalom és a kialakult árfolyam mellett valószínűleg komoly kedvezőtlen hatásokkal járt volna. A jelenlegi és a várható részvényárfolyam alapján a Pannonplast vezetése biztos abban, hogy a papírok majdani eladásával kedvező hozamot fog elérni.

A Pannonplast egyébként már huzamosabb ideje 1,03 százalékos sajátrészvény-állománnyal bírt. A tegnapi tranzakció nyomán a cégnél a saját részvények aránya 3 százalék közelébe emelkedett.

Elemzők valószínűnek tartják, hogy a részesedését tavaly a tőzsdén vásárló Karsai Holding még a 10 százalékos prémium ellenére is veszteséggel adta el a részvényeket. A holding elnök-vezérigazgatója, Karsai Béla már korábban jelezte, hogy pénzügyi befektetéssé minősíti át a Pannonplast-pakettet, mivel nem sikerült stratégiai együttműködési terveinek támogatásáról meggyőznie a rivális műanyagipari vállalat vezetőit. Karsai javasla-tait a Pannonplast éves közgyűlésén is leszavazták kisebb-nagyobb többséggel, s jelöltet már nem is állított az igazgatóságba. A befektető ezt követően már közölte, hogy megfelelő árfolyam esetén hajlandó megválni részvényeitől. (OP)

Munkatársunktól

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.