Rövidült a BÉT road-show-ja
László Csaba pénzügyminiszter belföldi elfoglaltsága miatt lemondta a részvételt a Budapesti Értéktőzsde road-show-jának második napján, ezért a BÉT úgy döntött, az ekkorra tervezett New York-i bemutatkozást elhalasztják. Az ominózus napra esik a száznapos kormányzati program parlamenti expozéja és általános vitája, amiről a pénzügyminiszter nem hiányozhat. A tengerentúli bemutatkozásra valószínűleg a korábbi években már megszokott novemberi időpontban kerül sor.
Az első, londoni nappal kapcsolatban a tőzsde tegnap közölte, hogy minden eddiginél nagyobb érdeklődés jelentkezik a rendezvénnyel kapcsolatban, várhatóan az összes magyar
piac iránt érdeklődő befektetési bank és alapkezelő jelen lesz a bemutatkozáson. Mint ismert, a találkozót Jaksity György, a tőzsdeelnöki poszt várományosa nyitja meg, majd a pénzügyminiszter tart bemutatót. Őt Riecke Werner követi, majd Búzás László, az ÁKK igazgatója és Pataki Sándor, az FHB ügyvezető igazgatója következik. Rövid szünet után a Matáv, a Mol, az OTP, a NABI, a Rába és a Richter mutatkozik be. (VG)


