A hét elején zárva tartott londoni aranytőzsdén tegnap kissé estek az aranyárak, miután a befektetők idejét látták az árfolyamnyereség bezsebelésének. A lendület megtörésében közrejátszott még, hogy megállt a dollár euróval és jennel szembeni gyengülése.

Kedden még a New York-i napi piacon 331,40 dolláros csúcsot ért el a troy unciánkénti árfolyam (1 troy uncia = 31,1 gramm). Erre 1999. október eleje óta nem volt példa, amikor a központi bankok eladáskorlátozó megállapodása hajtotta fel átmenetileg a tőzsdei árakat. Most alapvetően - a dollár és az amerikai értékpapírpiacok gyengesége, valamint a közel-keleti, illetve kasmíri konfliktus nyomán - fellendült befektetési, valamint spekulációs kereslettel magyarázzák a galoppot. Az aranyárak így az idén már közel 20 százalékkal, míg a vezető aranytermelő cégek részvényei 34-150 százalékkal erősödtek.

Ám az aranyjegyzések még mindig lényegesen elmaradnak az 1996. februári, 400 dollár feletti csúcsuktól, ahová akkor az inflációs félelmek repítették az árakat. Az elmúlt két évben kezdődött cégvásárlások folytatódhatnak az alapvetően még mindig elaprózott aranybányászatban, ami további változásokhoz vezethet a termelői világranglistán. Legújabban a kanadai Placer Dome jelentette be, hogy leányvállalatán keresztül egymilliárd dolláros ajánlatot tett az ausztrál AurionGold megvételére. Az év elején a Newmont Mining 2,2 milliárd dollárért bekebelezte a Normandy Mining céget, és ezzel a toplista élére ugrott. Ám még így is csak alig 10 százalékát adja a globális aranytermelésnek.

VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS