BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol is az INA rövidített listáján

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően öt cég került fel arra a rövidített listára, mely az INA adatszobájába bebocsátást nyert társaságok nevét tartalmazza. A Mol, az OMV, a Rosznyefty, a Lukoil és az olasz Edison ősszel adhatja be végleges ajánlatát a horvát cég 25 százalékára.

Zágrábban tegnap közzétették azt a rövidített listát, melyen az INA 25 százalékos részvénycsomagjáért versenyben maradt cégek szerepelnek. A lista nem okozott meglepetést, az előzetes kiszivárogtatásoknak megfelelően a Mol, az OMV, a Lukoil, a Rosznyefty és az Edison szerepel rajta. Ez megerősíti azt is, hogy például a PKN Orlen már nem jutott túl ezen a rostán.

A lista közzétételekor Slavko Linic miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a kormány "bizonyos nehézségek ellenére" is tartja magát a korábban meghirdetett privatizációs menetrendhez. A célzás minden bizonnyal a horvát kormányválságra utal, mely ugyan késést okozott a shortlist közzétételében, de a tegnapi bejelentés reményt ad arra, hogy a továbbiakban ne következzen be csúszás.

A tervek szerint mind az öt jelöltnek egy-egy hete van az adatszoba látogatására, a végleges ajánlatokat pedig az ősszel kell benyújtaniuk az átvilágítás után is érdeklődő cégeknek. Linic kijelentette, hogy nagyon elégedett a listára felkerült cégekkel, és diplomatikusan arról beszélt, hogy valamennyi pályázónak jó esélye van arra, hogy partnerségre lépjen az INA-val.

A 25 százalékos csomag stratégiai befektető részére történő értékesítése csak az INA magánosításának első lépése, ezt követően 7 százalék jut majd a horvát háborús veteránoknak, valamint a társaság dolgozóinak. Ezt követően nyilvános kibocsátás, majd a zágrábi tőzsdére történő bevezetés következhet. A pályázóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy senkit sem bocsátanak el a 17 ezer dolgozó közül, valamint legalább három évig megtartják az INA olajmezőit.

Az INA-t az eladás tanácsadói, a Deutsche Bank és a PricewaterhouseCoopers 1,2-1,8 milliárd euróra értékelik, s zágrábi források szerint a 25 százalékos csomagért minimálisan el is várják a 300 milliót. Ezt több szakértő sokallja, ráadásul a pályázóktól mintegy 350 millió euró értékű befektetést is elvárnak az INA finomítóiba. (ÁG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.