Cáfolt DB-CSG egyesülés
A Deutsche Bank (DB) és a Credit Suisse Group (CSG) részvényárfolyamainak egyaránt jót tett a Prior Börse német befektetői hírlevél meg nem erősített információja a két pénzintézet egyesüléséről. A Bloomberg információi szerint a pénzvilágon kívül - legalábbis a szóvivők nyilatkozata alapján - a cégek vezetését is meglepetésként érte a híresztelés, az érintett papírok viszont egyaránt 2,6 százalékos emelkedést értek el. A Prior Börse állítását a két cég vezetőinek közelmúltban zajlott többszöri találkozójára alapozza.
Ronald Weichert és Paul Rimmer szóvivő egyöntetűen cáfolta az egyesülésről szóló híreket. Jelentős szkepszissel reagáltak a kedvező piaci reakció ellenére az elemzők is, akik szerint a jelenlegi helyzet nem eléggé érett egy ilyen döntés meghozatalára. A DB éppen most esett át egy 3770 fős leépítésen, illetve egy részvény-viszszavásárlási akción, amit a jövő évben várhatóan újabb, 13 ezer főt érintő lefaragás és számos üzletág értékesítése követ majd.
Ennek ellenére a Josef Ackermann vezette frankfurti pénzintézet sem akar kimaradni a piaci konszolidáció folyamatából, érdemi lépéseket e téren azonban csak a belső folyamatok rendbetétele után terveznek. (LGA)


