BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tovább esett a dollár árfolyama a nemzetközi devizapiacokon. Az amerikai deviza látszólag megállíthatatlanul veszít értékéből mindkét fő riválisa ellenében. A piaci hangulat teljes mértékben az amerikai papírok ellen fordult, a portfóliótőke szinte menekül az Atlanti-óceán másik oldaláról. A Wall Streeten ismét eséssel kezdték a napot a részvények, bár később a főbb indexek ledolgozták korábbi veszteségeiket, a dollár mégsem tudott teljesen talpra állni.

A közös európai deviza értéke elérte az 1,0145 dollárt, ami két és fél éves csúcsnak számít, és több mint egycentes erősödést takar az előző napi jegyzéshez viszonyítva. A jen ellenében hasonlóképpen szerepelt az amerikai fizetőeszköz, egy dollár mindössze 115,65 jenbe került tegnap délután New Yorkban, míg egy nappal korábban még 116,35 jent is megadtak érte. A helyzeten és a piaci hangulaton nem sokat segített az sem, hogy Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke tegnap a szenátus előtti meghallgatásán kijelentette: a vállalati számviteli botrányok a gazdaság növekedését is veszélybe sodorhatják. Greenspan ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az euró/dollár árfolyam paritás alatt, illetve felett létének nincs relevanciája a növekedés szempontjából.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.