Hitel az OTP Jelzálogbanknak
Az OTP Jelzálogbank 2,2 milliárd forint hitelt vett fel három hónapos futamidőre az OTP Banktól. A társaságnak az anyabanknál meghatározott összegű hitelkeret áll rendelkezésére - mondta Oszlányi Zsolt, a jelzálogbank elnök-vezérigazgatója. A törvény szerint a pénzintézet a jelzáloglevelek mögé a rendes fedezet mellett pótfedezetet is igénybe vehet, ennek aránya legfeljebb 40 százalékra nőhet.
A jelzálogbank folyamatosan veszi át az OTP Banktól a Forrás hitelek állományát, az állami kamattámogatást azonban csak azon hitelek esetében igényelheti, ahol a forrást jelzáloglevél biztosítja. A vagyonellenőr adott csomagokban vizsgálja át a fedezeteket, tehát azok rendes fedezetbe vonásáig is igényelhető a kamattámogatás a hitelekre, ha a jelzálogbank kibocsátja a jelzáloglevelet, ami mögé átmenetileg pótfedezetet is állít - hangsúlyozta Oszlányi.
A hitelkeret egyfajta pufferként szolgál a pénzintézet számára, amivel gyorsítani tudja az újabb jelzáloglevelek kibocsátását. A jövő hétfői kibocsátással együtt a bank jelzáloglevél-állománya tízmilliárd forintra nő. (LJ)


