A Synergon Informatika Rt. a kis- és közepes vállalkozások informatikai beruházási problémáinak megoldására új, üzleti infrastruktúra-szolgáltatást alakított ki, amelyet szeptemberben indít el - mondta Czakó Ferenc vezérigazgató a tegnapi sajtótájékoztatón. A szolgáltatás nyújtásában a társaság stratégiai partnere lesz a Cisco Systems, a Hewlett-Packard és a Microsoft, az erről szóló szerződést tegnap írták alá. A vezérigazgató kifejtette: a társaság továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a nagyvállalati szektor számára testreszabott informatikai szolgáltatásokat adjon.
Az összességében szűkülő információtechnológiai piacon egyedül a kis- és középvállalati szektor növekszik, a Synergon pedig ezen szegmens számára hozta létre az Officium elnevezésű üzleti infrastruktúraszolgáltatást - mondta Hercegh Tamás, a cég stratégiai vezérigazgató-helyettese.
Az Officium előfizetéses, szerződéses szolgáltatás a cégek részére, amelyek ezzel versenyelőnyhöz jutnak. Mentesülnek ugyanis az it-beruházás alól, ezzel működőtőkéjük szabadulhat fel. A vállalatok tetszőlegesen bővíthetik az igénybe vett szolgáltatások körét, és csak az után fizetnek, amit használtak is. Az előfizetés pedig lehetővé teszi, hogy költségként számolják el azt.
A tervek szerint a célpiacot jelentő kis- és középvállalatok 780-800 ezer munkahelyet jelentenek, ennek 7-10 százalékát szerezheti meg a Synergon három év alatt. Ebből az idén pár száz szerződésre számítanak, később azonban exponenciális lesz a növekedés. Az Officium 2005 végére a Synergon teljes árbevételének már a felét adhatja - mondta Hercegh a Világgazdaság kérdésére. A Synergon tavalyi konszolidált árbevétele 21,5 milliárd forintot ért el, így a számítások szerint csak az Officiumból három év múlva legalább 26 milliárd folyhat be. A cégnek a termék elindítása pár száz milliós beruházást jelent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.