BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb mélyponton a dollár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Miközben a nemzetközi devizapiacokon a dollár paritás alá került az euróval szemben, a bankközi piacon szintén jelentős mértékben esett az amerikai deviza jegyzése. A zöldhasú a kereskedés folyamán szinte folyamatosan morzsolódott le a forinttal szemben, s a kereskedés késői szakaszában már csak 245,50 forintot adtak a dollárért. Ilyen alacsony kurzusra 32 hónapja nem volt példa.

Az euró eközben éppen ellenkezőleg mozgott a hazai fizetőeszközzel szemben, pedig a jelentős állampapír-piaci hozamesés miatt sokan a forint további erősödésére számítottak. Reggel lényegében még a pénteki értékén lehetett vásárolni a közös európai devizából, de délben folyamatosan süllyedni kezdett a forint, így késő délután már 247,25 forintot is elkértek az euróért. Ez csaknem egyszázalékos visszaesést jelent a pénteki értékhez képest. A jegybankelnök és a pénzügyminiszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottak lényegében már nem voltak hatással a forint jegyzésére.

A magyar deviza a kereskedés elején még az intervenciós sáv erős oldalán 11 százalék körül állt, délután azonban már csak 10,45 százalékra maradt el a sáv közepétől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.