Újra pályázik a HM-nél a Rába
Két százalékot esett a Rába árfolyama pénteken, miután a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Beruházási Hivatala eredménytelennek nyilvánította a GépjármÛ-fejlesztési program címmel indított közbeszerzési eljárását. A gyÕri székhelyÛ társaság részvényeinek kereskedését a nap elején egyébként felfüggesztette a Budapesti ÉrtéktÕzsde.
A HM tájékoztatása szerint szeptemberben új eljárás kezdÕdik, amelynek eredménye az idei év végére vagy a jövÕ év elejére várható. A Rába jelezte, hogy ismét pályázatot nyújt be.
ElemzÕk szerint a Rába számára - amely a DaimlerChryslerrel közösen pályázott - meglehetÕsen kedvezÕtlen, hogy a projekt további késedelmet szenved. Tény azonban, hogy a gyÕri cég csak 2004-tÕl számolt a HM-tenderbÕl esetlegesen befolyó bevételekkel. Ráadásul még az is elÕfordulhat, hogy az ígéreteknek megfelelÕen gyors lefolyású eljárást követÕen az eredeti tervekhez képest csak kis csúszással kap megrendelést a társaság.
A Rába-DaimlerChrysler páros, amely külön együttmÛködést hozott létre a speciális jármÛgyártás beindítására, több vasat is tart egyszerre a tÛzben. Míg a magyar honvédelmi tender már csak presztízsokokból is rendkívül fontos, addig az angol katonaság által meghirdetett pályázat üzleti szempontból, méretébÕl adódóan, nagy jelentÕségÛ a Rába számára.
A Kisalföld címÛ lap értesülései szerint a Rába-DC legnagyobb versenytársa, a Leyland Trucks már visszalépett, a cég bejelentette: nem tesz ajánlatot a tenderre. Így a Rába-DC csapatnak három vetélytársa maradt: a MAN Truck and Bus, az Oshkosh Truck Corporation és a Stevenson Tactical Vehicle Systems. Eredményhirdetést az idei év végére ígért a brit védelmi minisztérium, a tízezer teherautónak pedig 2005 végéig kell hadrendbe állnia. (LÁ)


