BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hotel Gellért: káros útfelújítás

A Gellért téri és a Bartók Béla úti felújítás a tervezettnél jóval nagyobb, akár 100 milliós bevételkiesést is okozhat a környék patinás szállodájának. A Hotel Gellért nyári telítettsége a szokott 80 helyett mindössze 54-55 százalékos.

A várakozásokkal szemben nem csekély mértékű, hanem igen jelentős forgalomcsökkenést okoz a főváros patinás szállodájában, a Hotel Gellértben a június 11-étől a Gellért téren és a Bartók Béla úton folyó felújítás. A szálloda helyzetét az is nehezíti, hogy a munkálatok során az üzemeltetését akadályozó technikai problémák is jelentkeztek.

A munkálatok megkezdése előtt a hotel vezetése még reménykedett abban, hogy jó szervezéssel csak minimális forgalom-visszaesés lesz, ez is inkább a szolgáltató- és vendéglátóegységeket érinti majd. Mára kiderült, nem károktól mentes az útkorszerűsítés a hotel számára. Mint Betegh Sándor, a Danubius Szállodavállalat vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, az építkezés miatt ma már összességében mintegy 100 millió forintos bevételkieséssel számolnak. Júliusban például 40 milliós forgalomkiesést volt kénytelen a Gellért elkönyvelni, mivel a tavaly júliusi 80 százalékos töltés helyett az idén csak 54-55 százalékosat tudott elérni a ház. S a következő hónapokban sem várnak jobb eredményeket.

A hotel megközelítését a munkálatok alatt igyekeznek szervezéssel megoldani, mivel a négycsillagos Hotel Gellértben a fő vendégkör inkább a repülővel ideutazó és taxival érkező, nem pedig buszos turistacsoport. Az igényes vendégkör így is joggal elégedetlen nemcsak a hotel nehézkes megközelíthetősége, hanem amiatt is, hogy az utcán folyó munkák miatt számos további kényelmetlenséget kell elviselnie. Volt arra is példa, hogy a munkálatok során véletlenül elvágták a telefon- és elektromos kábeleket, s így hosszabb ideig nem lehetett használni a telefont és nem volt áram a házban. De volt példa vízkimaradásra is, amit egy elöregedett cső előre nem tervezhető kicserélése okozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.