Segítség az IMF-től és a Fedtől
Átlagosan 2-3 százalékkal magasabbra emelkedtek a részvényárak a világ főbb tőzsdéin a múlt héten. Ebben nagyrészt azok a várakozások játszottak szerepet, miszerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hamarosan csökkentheti az irányadó kamatot. A hét során egyre több befektetési banknál változott ebbe az irányba az elemzők véleménye.
Sokat lökött az árfolyamokon az is - főként a bankrészvények jegyzésén -, hogy megállapodás született Brazília és a Nemzetközi Valutaalap között. A jelentős latin-amerikai kitettségű pénzintézetek - mint a spanyol Santander vagy a holland ABN Amro - árfolyama egy nap alatt két számjegyű megugrást produkált százalékban kifejezve.
A Wall Streeten emellett elég vegyes hírek láttak napvilágot. A Cisco ugyan a vártnál kedvezőbb számokat tett közzé, de például a WorldComnál megduplázódott a félrekönyvelt árbevétel értéke, ismét felerősítve a "kreatív" könyveléssel kapcsolatos aggályokat. Európában pedig kifejezetten kedvezőtlen makroadatok jelentek meg, ettől függetlenül az árak a New York-i jegyzéseket követték.
A Budapesti Értéktőzsde a múlt héten már rákészült az előttünk állópingjére, amit a 20 milliárd forint alatt maradó forgalom is jelez. Az elmúlt öt napon a BUX 0,7 százalékkal értékelődött le, ami azért döntő részben a 2,45 százalékot bukó OTP-nek tudható be. A bankpapír kedden és pénteken nézett be 2000 forint alá.
A vezető papírok közül a gyorsjelentésén már túl lévő Richter 5 százalék feletti gyengülést produkált, miközben a számait ma közlő Egis 4 százalékkal lépett vissza. A héten 4,4 százalékkal előremerészkedő Mol nyereségének döntő részét pénteken szerezte, miközben a Matáv a pénteki kétforintos gyengülés után is 1,7 százalékos pluszban tudott zárni.
Nem ment a vegyipari papíroknak a héten: a BorsodChem több mint 10, a TVK közel 4 százalékkal lett olcsóbb. Nagy érdeklődés mellett emelték a hét nyertesévé a befektetők az Antenna papírját.


