BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támadja az Aragót az ÁÉB

A Zalakeráma közgyűlése után közleményben ismertette a nyilvánossággal az Aragóval szembeni kifogásait az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB).

A Zalakerámia múlt heti rendkívüli közgyűlésének felfüggesztéséről szóló határozat durván megsérti a társaság alapszabályában foglalt rendelkezéseket - állítja az Általános Értékforgalmi Bank. A Zalakerámia részvényeinek 22,1 százalékát birtokló pénzintézet közleménye leszögezi, hogy az alapszabály szerint a közgyűlés minden határozatát minősített (háromnegyedes) szavazati többséggel kell meghozni, kivéve a tisztségviselők megválasztásáról szóló határozatokat.

A részvények 29 százalékával bíró Arago arra hivatkozott, hogy az ÁÉB túl későn adott be kérdéseket az igazgatósághoz a tavalyi konszolidált beszámolóval kapcsolatban. Az Aragónak csak egyszerű többsége volt a felfüggesztésről szóló határozathoz, az ÁÉB ugyanis ez ellen szavazott.

Az ÁÉB közleménye szerint nemcsak a határozathozatal módja, hanem a határozat valóságnak nem megfelelő indoklása, valamint a közgyűlés folytatására vonatkozó időpont meghatározása is alapszabály-ellenes volt. A bank közölte: nem vár további magyarázatot a Zalakerámia menedzsmentjétől a tavalyi üzleti, gazdasági eseményekről. Okkal feltételezhető, hogy ezek az események a részvényesek érdekeinek jelentős megsértésével jártak - állítja a bank.

A közlemény hangsúlyozza: az ÁÉB ezen gazdasági eseményekre és ügyletekre szerette volna a közgyűlés figyelmét felhívni, és továbbra is szeretné ezen kérdések tisztázását. Ezt a célt szolgálta volna a független könyvvizsgálat elrendeléséről szóló határozat is, melyet az Arago ellenzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.