Stagnáló hozamok
Kaposi Zsolt, az OTP elemzője úgy véli, hogy az elkövetkező hetekben többnyire stagnálnak majd a hozamok a hazai állampapírpiacon. A szakértő szerint az elmúlt hetek hozamcsökkenése elsősorban a fejlett gazdaságok makrohelyzetének megváltozásával magyarázható. A növekedési kilátások romlása jelentős mértékben hozzájárult az európai hozamok számottevő eséséhez, ami a magyar piacra is hatással volt. A fejlett piacokon a 30 dollár feletti olaj mellett egyre kisebb esélye van a dinamikus növekedésnek, amit a közgazdászok és piaci elemzők is kezdenek belátni.
Úgy tűnik, hogy a nyár végére kialakult hozamprémium stabilnak tekinthető, így a hazai kötvényárfolyamok nagyjából együtt mozognak a külföldiekkel. Az Európai Központi Bank részéről egyelőre - legalábbis a piaci árfolyamokból kiindulva - az idén már nem várható kamatcsökkentés, de a jövő év elejére szinte biztosra vesznek egy 25-50 bázispontos vágást. Ha azonban tovább haladnak a deflációs környezet felé, és ezzel együtt a kamatok/hozamok is csökkennek, az hatással lehet a hazai piacra is.
A hazai tényezők közül az állampapírhozamokat mindenekelőtt a bértárgyalások eredménye befolyásolhatja, ami - véli az elemző - egyelőre nem alakul kedvezően a kötvénypiac szempontjából. A jelek szerint a magasabb bérek felé terelődik a vita, amit a kormány kezd elfogadni, és ez akadályozhatja a további hozamcsökkenést. Ugyanakkor ennél a kérdésnél azt is figyelembe kell venni, hogy a dekonjunkturális folyamatok elbocsátásokhoz is vezetnek. Így a ténylegesen kiáramló bértömeg nem feltétlenül a béremelkedések mértékével arányosan nő, hiszen kevesebb munkavállaló kapja a magasabb fizetést, tehát a keresletre sincs áttétel nélküli hatással.
Kaposi Zsolt úgy látja, hogy a közeljövőben a hozamok stagnálása várható. A hazai makromutatók aligha befolyásolják kedvező irányban a hozamokat, míg a külföldi gazdasági kilátások romlása következtében a külföldi hozamokat követve a hazai állampapírpiacon is bekövetkezhet némi hozamcsökkenés. Azonban ez is inkább a hozamgörbe hosszú oldalára korlátozódna, mivel a rövid hozamok már olyan mértékben csökkentek, hogy lefelé nemigen van több mozgásterük. Ehhez vagy kamatcsökkentésre vagy nagyon pozitív makrofejleményre lenne szükség, ami viszont a jelenlegi helyzet szerint nem valószínű.


