BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest újra felülteljesített

Azon ritka eseménynek lehettünk tanúi az elmúlt héten, amikor az előzetes elemzői jóslatok beváltak a piaci trend tekintetében. A szakértők ugyanis Amerikában némi emelkedést jósoltak, míg Európában inkább visszarendeződésre számítottak.

A hét folyamán Európában gumilabdaszerűen pattogtak ide-oda az indexek: egyik nap 3-4 százalékos esést produkáltak, hogy aztán a következő nap hasonló ugrással végezzenek. Az azonban tény, hogy többségben voltak a kedvezőtlen makroadatok, így a rég nem látott mértékű erősödést hozó október hónap után nem sikerült feljebb kapaszkodniuk az indexeknek. A pénteki másfél százalékos visszaeséssel heti szinten egyszázalékos veszteségbe került a Stoxx 50 index, főként a pénzügyi szektor jóvoltából. A bankokat és a biztosítókat ugyanis néhány igen gyenge cégeredmény mellett elemzői leminősítések is sújtották.

Amerikában érezhetően jobb volt a hangulat, szinte minden csökkenésbe belevásároltak a befektetők, korábban szinte nulláig alázott papírok emelkedtek hatalmas mértékben. Egyelőre nem tudni, hogy ez még mindig a short zárások része, vagy valóban átértékelik a papírokat a befektetők. A Nasdaqot még mindig a félvezetőszektor húzta, az index nagy nyertesei között találjuk a közel megduplázódó Vitesse Semiconductor mellett az Intelt is. A Nasdaq 2,2 százalékkal kapaszkodott feljebb a héten, és csúcsa közelében zárt. A Dow 0,9 százalékkal került feljebb.

Budapesten a hét elejének bizonytalansága után szerdán 3 százalék felett emelkedett a BUX, és pénteken is kissé feljebb került. A Richter gyorsjelentése a vártnál jobb lett, a papír 6 százalékot erősödött. Váratlanul meghúzták a Molt is, a papír 3 százalék felett emelkedve újra 5000 forint fölé lépett. Tovább veszegették az OTP-t is, bár a 2200 körüli szinten tekintélyes a kínálat. A Matáv szerény mértékben drágult, az Egis a hét végére visszaesett 13 ezer forint alá. A Humet és a Graphisoft kivételével felfelé tartott a második vonal is: a Fotex 15, a Mezőgép és a TVK 5 százalékot drágult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.