A bolgár kormány 200 millió eurós bevételt remél a DSK Bank 80 százalékának értékesítése révén. Az utolsó, még állami tulajdonban lévő bank privatizációját március végéig szeretnék lezárni, minimumárként 100 millió eurót szabtak meg, de remélik, hogy ennek kétszeresét is elérheti a végső eladási ár. Az érdeklődők pályázatait 2003 februárjáig várják - nyilatkozta Nikolaj Vaszilev bolgár gazdasági miniszter Szófiában külföldi újságíróknak.
A bolgár állam reform mellett elkötelezett kormányának célja, hogy befejezze a hosszú ideig húzódó banki privatizációt és ezzel megfeleljen a Nemzetközi Valutaalap elvárásainak. További cél az ország devizatartalékainak növelése. Vaszilev tagja a privatizációt lebonyolító bankkonszolidációs társaságnak. Az intézmény a JP Morgant bízta meg a tanácsadási feladatokkal. Az értékesítés technikája megegyezik azzal, amelyet a közelmúltban sikeresen privatizált negyedik legnagyobb bolgár pénzintézetnél, a Biochim Banknál alkalmaztak, miszerint a nettó eszközérték alapján megállapítanak egy minimumárat, melyre ezután licitálhatnak a pályázók.
A bolgár bank privatizációja iránt egyelőre csak az OTP Bank érdeklődött hivatalosan, bár a Pary Daily bolgár napilap megtudta, hogy a Bulgáriában már jelen lévő Commerzbank is érdeklődést mutat az eladás iránt. Az OTP szóvivője a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy az OTP Bulgáriát már korábban is elsődleges akvizíciós célországként jelölte meg. Ugyanakkor befektetési politikájuk prudenciális szempontjait érvényesíteni kívánják, így hosszú távú céljuk a fenntartható sajáttőke-arányos jövedelmezőség biztosítása. Ennek függvényében elemzik az akvizíciós lehetőségeket, melynek eredményeként az OTP Bank fenntartja korábban kinyilvánított érdeklődését a bolgár DSK iránt. (FR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.