BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megjelent a Prímagáz-ajánlat

Lényegében a sikerességhez szükséges minimumot, 2100 forintot kínál egy Prímagáz-részvényért az SHV Gas nyilvános vételi ajánlatában. A hazai cég főtulajdonosa az összes részvény megszerzéséhez ehhez hasonló árfolyamon szoríthatja majd ki a kisebbséget.

Csütörtökön megjelent a holland SHV Gas nyilvános vételi ajánlata a Prímagáz Rt. részvényeire. A hazai PB-gáz-kereskedő (közvetett) főtulajdonosa 2100 forintot kínál a papírokért. Ez ugyan közel kétszerese az utóbbi hónapokban megszokott tőzsdei árfolyamnak, gálánsnak mégsem nevezhető.

Az SHV ugyanis kinyilvánította, hogy valamennyi részvény megszerzésére törekszik, s zárt társasággá kívánja alakítani a Prímagázt. (Az SHV szerint a nyilvános működéssel járó előnyöknél súlyosabbak ennek költségei.) Ehhez kész használni a kiszorítási eljárást is, amelynél viszont a kínált ár nem lehet alacsonyabb az egy részvényre jutó saját tőkénél. Ebből következőleg egyértelmű, hogy egy ennél alacsonyabb árfolyamon született vételi ajánlatot nem fogadtak volna el a befektetők. Ha viszont abból indulunk ki, hogy az SHV szándékainak eléréséhez szükséges tervhez a minimális árfolyam a kiszorításhoz szükséges ár (a féléves gyorsjelentés szerint ez 2174 forint), akkor inkább a szükséges minimumnak nevezhetjük az ajánlati árat. A befektetők ugyanis várhatóan inkább felajánlják 2100 forinton a papírt, mint hogy további hónapokat várjanak a kiszorítás keretében kapható néhány forinttal magasabb összegért. Ráadásul a legfrissebb sajáttőke-adatok alapján ez még változhat is.

Az ajánlat több okot is felsorol, hogy miért éri meg elfogadni azt. A tőzsdei szinthez képest adott prémium kétségtelen, a befektetők azonban inkább kényszer-, mint döntési helyzetben vannak. Az ajánlat felhívja a figyelmet arra, hogy az osztalékpolitika akár változhat is. Ennek indoklásaként felhozza, hogy az elmúlt év utáni osztalék is egyszeri tételnek volt köszönhető. Noha ez nem teljesen igaz - annak csak nagyobbik része származott a budaörsi telephely eladásából -, s a földgáz dotációjának csökkenésével a cég eredmény- s osztalékkilátásai is jók, a bizonytalan befektetőket az elfogadás felé fordíthatja.

A Prímagáz felvásárlása sajnos illeszkedik abba a trendbe, hogy egy stabilan nyereséges cég főtulajdonosának nem éri meg osztozni a profiton a többi részvényessel, s csak költségként fogják fel a tőzsdei jelenlétet. Az új tőkepiaci törvény megnehezítette a kisrészvényesek semmibevételét, megdrágította az ajánlattevőnek a kivezetést, de megakadályozni nem tudja a hasonló eseteket. Ennek fő oka pedig sajnos az a tőzsdei érdektelenség, mely a könyvérték kétharmadára-felére értékel többre érdemes cégeket.

Az ajánlatot - amennyiben a PSZÁF áldását adja rá - november 19. és december 20. között lehet elfogadni, a forgalmazó az ING Bank. A Prímagáz-részvény árfolyama 4 százalékkal az ajánlati ár alá állt be, biztosra véve a felvásárlás sikerességét. (ÁG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.