Szükség van a devizakockázat fedezésére

A külföldi partnerekkel folytatott kereskedés devizakockázatot jelent a társaságoknak. Gazdálkodószervezetek esetében leginkább kétfajta rizikó létezik. Az első a megkötött szerződés (vagy szállítás) és a tényleges fizetés közötti időszakban bekövetkező árfolyam-elmozdulások kedvezőtlen hatása. Példa erre, ha egy magyar exportőr cég 30 napos fizetési haladékot ad külföldi ügyfelének euróban kifejezett számlája rendezésére, és ezen időszak alatt a forint erősödik, így a magyar cég forintbevétele csökken. Ezt hívhatjuk rövid távú vagy operatív devizakockázatnak.

A második kockázatfajta nem konkrét szerződéseket vagy számlákat érint, hanem a cég egész tevékenységét befolyásoló, hosszabb időtávon jelentkező devizaárfolyam-változást. Ez történhet azzal a magyar importőr céggel, amelynek egy több éven át tartó forintgyengülés eredményeképpen egyre versenyképesebb hazai konkurenciával kellene harcolnia, ami folyamatos piacvesztéssel járna. Ezt a rizikót hosszú távú vagy stratégiai devizakockázatnak nevezhetjük.

Bár ezeket a fogalmakat maga a szakirodalom nem különíti el tudományos pontossággal, a gyakorló pénzügyi vezetők számára azonban nagyon világosan kirajzolódnak a különbségek. Az első kategóriába tartozó kockázatok ugyanis mindenképpen felvetik a hedge (kockázatkezelés) szükségességét, hiszen itt a cég úgy határozta meg exportárát (vagy rendelte meg az importcikket), hogy az adott devizában kifejezett

összeget forintra átváltva az üzletet nyereségesnek ítélte meg. Amennyiben a fizetéskori devizaárfolyam jelentősebb mértékben eltér a szerződés pillanatában érvényestől, az adott üzleten a cég nyeresége jelentősen csökkenhet, akár veszteségbe is csaphat.

Nem ennyire egyértelmű a helyzet a hosszabb távú vagy stratégiai kockázat esetében, mivel itt nem egyedi üzletkötések konkrét pénzáramlásairól van szó, hanem általánosságban érvényesülő devizamozgásokról. Ezt a fajta hatást érzik jelenleg a hazai exportőr cégek, hiszen a tavaly óta tartó, valóban példa nélküli forinterősödés már a külföldi piacokon való versenyképességüket veszélyezteti. Megfelelő tervezéssel, a versenytársak és a saját teljesítőképességek előzetes feltárásával azonban itt is előre meghatározható az a hosszabb távon is érvényes kritikus árfolyam, ami a cég számára a "küszöböt" jelenti - azaz azt értéket, amelytől eltérve kockázata származik. Innentől kezdve a szokásos fedezeti ügyletek különféle kombinációi lehetőséget adnak a hosszabb távú védekezésre is, például úgy, hogy a cég éves devizabevételeinek meghatározott százalékát fedezi le 12 hónapra előre.

A kockázat elmélete azonban önmagában nem szolgál arra válaszul, hogy mennyire is valós a devizakockázat a forint esetében. Ehhez azt kell megvizsgálnunk, hogy az elmúlt időszakban milyen mértékű árfolyammozgások történtek. Itt jegyezzük meg, hogy bár a múltbeli események megfelelő alapot szolgáltathatnak egy elméleti vizsgálat számára, nem lehet a jövőbeli konkrét mozgásokra és piaci eseményekre következtetni belőlük. Megvizsgáltuk, hogy a forint euró ellen számított árfolyama milyen mozgásokat írt le a sávszélesítés óta az idén februárig. A szokásos volatilitás-mérőszámok helyett azonban egy képzeletbeli exportőr cég helyzetéből indultunk ki. Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy hány olyan munkanap volt, amikor érdemes lett volna a forint erősödése ellen védekezni.

Ehhez összehasonlítottuk a képzeletbeli szerződéskötési napokon érvényes árfolyamokat a 90, illetve 30 nappal későbbi árfolyamokkal, és feltételeztük, hogy a forint 1 százaléknál nagyobb erősödése esetén célszerű lett volna a kockázatot előre lefedezni. Az eredményeink azt mutatják, hogy a három hónapos haladékkal dolgozó cég számára az esetek 46 százalékában, míg az egy hónapra hitelező számára az esetek 43 százalékában érte volna meg devizakockázatukat hedgelni.

Nagyon valószínű, hogy a legtöbb hazai cégvezető is úgy gondolná, hogy amennyiben egy számára kárt okozó esemény bekövetkeztének valószínűsége majd 50 százalék, úgy arra feltétlen biztosítást kell kötnie. Szinte bizonyos, hogy ha egy raktárépület leégésének vagy egy külföldi partner esetleges fizetésképtelenségének esélye egy a kettőhöz, akkor azt a kockázatot valamilyen formában kezelni kell. Érdekes módon azonban idáig a magyar export-import cégek nagyon nagy többsége nem tett és most sem tesz érdemi lépéseket devizakockázatának fedezésére. A leggyakrabban felhozott indok az, hogy a hedge túl költséges a cég szempontjából. Éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy mekkora pénzügyi terhet ró a vállalkozásokra a fedezeti ügylet, illetve ez hogyan aránylik magához a kockáztatott értékhez. A gazdálkodószervezetek számára a hazai piacon a legmegfelelőbb az úgynevezett bankközi piacon való határidős devizaeladás (exportőr cégek esetében) vagy

-vásárlás (importőr cégeknek). Az ilyen ügyleteket a cégek specializált brókercégükön vagy kereskedelmi bankjuk treasuryosztályán tudják a leghatékonyabban megkötni. A jól ismert határidős (forward) ügyletek lényege, hogy a gazdálkodócég egy ma megállapított és rögzített árfolyamon adja el vagy veszi meg a devizát. Három hónapos ügyletek esetében a hazai piacon ehhez jelenleg csupán a fedezni kívánt érték 5 százalékát kell előre elhelyezni letétként. Ez az ügylet kétfajta költséget ró a cégekre: a közvetítő bróker vagy bank jutalékát, és az 5 százalékos letét esetleges finanszírozásának költségét. Leginkább az utóbbi tétel vélelmezett költségei miatt szoktak a gazdálkodószervezetek elállni a fedezeti ügyletek megkötésétől.

Érdemes egy konkrét számításon keresztül megvizsgálni ezeket a költségeket. A legkisebb lehetséges fedezeti ügylet ma Magyarországon 200 ezer euró. A piacon versenyképesnek tűnő ajánlatok szerint egy ekkora határidős eladásért a közvetítő cégek kevesebb mint 20 ezer forintot kérnek el jutalékként. Amennyiben azt feltételezzük, hogy képzeletbeli exportőr cégünk nem rendelkezik a három hónap múlva bejövő 200 ezer euró fedezetére szükséges 5 százaléknyi forintellenértékkel (esetünkben 2,4 millió forinttal), akkor azt számlavezető bankjától a legrosszabb esetben mint folyószámlahitelt szerezheti be. Ennek költsége három hónap alatt (20 százalékos kamattal számolva) 120 ezer forint körül lehet. Ezen fedezeti ügylet összköltsége 140 ezer forint, azaz a védeni kívánt érték alig 0,3 százaléka. Mindez amellett szól, hogy a fedezeti ügyletek ma Magyarországon igenis megfizethetők és elérhetők a cégek számára.

Egymás mellé téve a kockázat igen magas (50 százalék körüli) mértékét és a hedge ügyletek relatíve alacsony költségét, beláthatjuk, hogy minden devizakockázatnak kitett cég számára elsőrendű fontossággal bír egy következetes és átgondolt fedezeti politika kialakítása. Ebben a legjobb segítségek az exportőr-importőr cégek számára a speciális brókercégek és bankok lehetnek, melyek a konkrét pénzügyi helyzet teljes felmérése után tudnak szaktanácsot adni. A fedezéshez szükséges pénzügyi eszközök rendelkezésre állnak, és a nemzetközi verseny is egyre inkább arra szorítja a hazai cégeket, hogy aktívan kezeljék devizakockázatukat. Ez ma már nemcsak szükséges, de költséghatékony is lehet.