Bejött a reorganizáció az építőipari kispapírnak
Kedden kereskedési időben tette közzé idei első féléves gyorsjelentését az építőipari és mezőgazdasági gépeket és alkatrészeket értékesítő DM-Ker. Még ezt a 6 hónapot is a tavaly indított reorganizáció határozta meg. De társaság végre pozitív EBIT-et tudott felmutatni. Vagyis tevékenysége tartósan fenntartható anélkül, hogy felélné vagyonát. A hírre az árfolyam 37,5 forintról 39,8 forintra emelkedett.

Már érezteti hatását a reorganizáció
Még az idei év első felét is a tavaly indított reorganizáció határozta meg, de már érezhető a változás. Az értékesítés nettó árbevétele 2,1 milliárd forint volt az idei első félévben, szemben a tavalyi azonos időszak hárommilliárdjával. Míg az EBITDA 375 millió lett, szemben a tavalyi 199 millióval. Fontos változás, hogy
a társaság nyereséget termelt az első 6 hónapban.
A tavalyi első félév 208 milliós vesztesége után az idei első 6 hónapban 7,8 milliós profitot értek el.
Az adatokból jól kivehető, hogy
a vállalat elérte a reorganizáció tervezésekor felvázolt elsődleges célt,
miszerint a társaság üzemi szinten (EBIT) képes legyen stabil nyereséget termelni, mert ez adhat alapot a jövőbeni konjunktúra esetén az intenzív bővülésre. A tavalyi első félévi mínusz 34 milliós EBIT után, az idei első félévben ezen a soron 163 millió forintot értek el. Más szóval, a társaság tevékenysége tartósan fenntartható anélkül, hogy felélné vagyonát.
Új gépek helyett alkatrészekre fókuszálnak
Nehéz év volt a vállalat életében a 2023-as, hiszen 227 milliós nettó veszteséget könyvelt. Ráadásul az EBIT is negatív volt. A tavaly áprilisi közgyűlésen leváltották az operatív menedzsmentet és reorganizációba kezdtek. Ennek keretében elindult a felesleges vagy átmenetileg nélkülözhető funkciók és a hozzájuk kapcsolódó létszám leépítése. Átszabták a költségstruktúrát, megszüntettek minden olyan kiadást, mely nem szolgálta közvetlenül az alaptevékenységet, vagy nem befolyásolta alapvetően a működést. A személyi jellegű ráfordítások 15 százalékos és a működési ráfordítások 10 százalékos csökkentését tűzték ki.
Az is fontos váltás volt, hogy a kereslet szűkülése miatt az értékesítés fő fókusza az after sales területekre helyeződött át, azaz az új gépek értékesítése helyett az alkatrész-értékesítés, valamint a szerviz és gépbérbeadás szolgáltatások kerültek előtérbe.


