Az elmúlt heti piaci fejlemények után senkinek sem okozott meglepetést, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tegnap változatlanul hagyta 9 százalékos irányadó alapkamatát.
A múlt heti kamatdöntés indoklása - a forint árfolyama nem sokkal tért el a jegybank által meghatározott 238-242 forint/euró szinttől - mindenki számára egyértelművé tette, hogy ezúttal aligha lesz kamatcsökkentés. Mindezek mellett a jegybank élesen bírálta az időközben megszületett bérmegállapodásokat. Az MNB ugyanis 6 százalékos nominális bruttó bérnövekedéssel számol inflációs modelljében, ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a jelenlegi piaci körülmények között feltehetően nem teljesíthető az áremelkedési cél. Ez ügyben az MT indoklása nem mond semmit. Tankönyv szerint ilyen esetben egy jegybanknak kamatot kellene emelnie, ami azonban a jelenlegi helyzetben nem lenne szerencsés, az 50 bázispontos csökkentés után nehezen lehetne kommunikálni egy szigorítást.
Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője szerint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban létrejött reálbér-megállapodás jelenleg nem értelmezhető a monetáris politika számára, hiszen a nominális bérnövekedésről nem nyújt egyértelmű információt. Ezért a szakértő úgy véli: az idén már nem lesz monetáris lazítás. Az Európai Központi Bank esetleges kamatcsökkentését a piaci viszonyoktól függően követheti az MNB, de az ECB-nél nagyobb csökkentésre aligha kerülhet sor.
A tanács közzétette állásfoglalását a pénzügyi stabilitásról, amelyben a magyar gazdaság kockázati megítélésének kettősségét hangsúlyozzák. A jegybank szerint a kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok negatív hatását egyelőre ellensúlyozza az uniós csatlakozás közelségével járó konvergencia. Az ellentétes irányú megítélésre jó példa a Moody's fel-, illetve a Standard & Poor's leminősítése. Ugyanakkor abból ered a legnagyobb kockázat is: a konvergenciával kapcsolatos optimizmus alábbhagyhat. Amennyiben ez megtörténik, könnyen számottevő árfolyam- és hozamkorrekció következhet be a hazai piacokon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.