Új vagyonkezelők az OBA-nál
Az OBA szeptemberben írt ki pályázatot portfólió- és letétkezelésre, amelyre 14 portfólió- és nyolc letétkezelő jelentkezett. Jövő évtől az OTP és a CA IB kezeli a vagyon 40-40 százalékát, míg a CIB a maradék 20 százalékot. Jelenleg a CA IB, a Raiffeisen és a Takarékbank között 40-40-20 százalékban oszlik meg az alap vagyona. A megbízás egy évre szól, ám a szerződés további két évvel meghosszabbítható.
Nagy mozgásterük nincs az alapkezelőknek, hiszen a törvény szerint kizárólag állampapírba fektethetik az alap vagyonát. Igaz, legfeljebb 25 százalékig a külföldi állampapír is megengedett. Ezzel a lehetőséggel azonban most sem élnek a vagyonkezelők, s a jelenlegi árfolyam-különbözetet nézve nem is valószínű, hogy fognak. Az OBA-vagyon bővüléséből egyébként egyre nagyobb részt vesz ki a hozam. Az idén a díjbevételekből 3, a nettó pénzügyi forgalomból pedig 2,5 milliárd forint bevétele származott az alapnak, ám jövőre már az utóbbi oldalára billenhet a mérleg nyelve.
A benyújtott ajánlatokat egyébként 11 különféle vizsgálati szempont alapján értékelte a bírálóbizottság. Az egyénenként maximálisan adható száz pontból legfeljebb 25-öt ért a díjazás, illetve a fizetési ütemezés, míg maximum 15-öt a jelenleg kezelt vagyon nagysága.
A piaci szereplők továbbra is jelentős kihívást látnak az OBA számára történő vagyonkezelésben. A beérkezett pályázatok mellett ezt mutatta az ajánlati kondíciókban megnyilvánult rendkívül éles verseny is - értékelte a pályázatot Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatóhelyettese. (FB)


