BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Utat törhet délre a türkmén gáz

A világ egyik legnagyobb földgáztartalékával bíró Türkmenisztán gyors ütemben fejleszti kitermelését, ám exportja nyugati és déli bővítését nehezíti a tranzitvezetékek hiánya. Az Afganisztánon át Pakisztánig és idővel egészen Indiáig kiépítendő csőrendszer megvalósítása a pénteki államközi megállapodással most egy lépéssel közelebb került.

Türkmenisztánból Afganisztánon át Pakisztánig húzódó, 1400-1500 kilométer hosszú földgázvezeték építéséről írtak alá megállapodást pénteken Asgabatban, a türkmén fővárosban az érintett országok vezetői. Előzménye az idén májusban született kormányközi egyezmény volt. A megvalósíthatósági tanulmány 2003 júniusáig készül el, amelyet az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) 1,5 millió dollárral támogat. A csőrendszer a dél-türkmenisztáni Dauletabad mezőtől indul, a szomszédos Afganisztánt Herat és Kandahár érintésével szeli át, és a pakisztáni Multan városánál ér véget.

A vezetéket később meghoszszabbíthatják Gwadar kikötőjéig, ott földgáz-cseppfolyósító üzem létesítését tervezik. A másik szárnyvezeték az indiai Újdelhiig épülne.

A már régóta tervezett, ám az állandósult afganisztáni harcok, illetve a tálib uralom miatt ismételten elodázott beruházás várható költségét 2,5-3,2 milliárd dollárra becsülik. A 2005-ig megépítendő transzafgán csőrendszer évente nagyjából 30 milliárd köbméter türkmén földgázt szállít majd Pakisztánba, és idővel Indiába is. Afganisztán évi 300 millió dollárt kap a tranzit fejében. Pakisztán földgázfogyasztása mintegy 70 százalékkal nőtt az elmúlt tíz évben.

A Kaszpi-tenger mellett fekvő Türkmenisztán a világ harmadik, más becslések szerint az ötödik legnagyobb feltáratlan földgázkészletével rendelkezik. Az éves kitermelését a mostani 51-ről 85 milliárd köbméterre kívánja növelni 2005-ig, ám piacainak nyugati és déli bővítését egyelőre az exportvezetékek hiánya korlátozza. Ezért a kivitelének jelenleg döntő hányada északra - Oroszországba, illetve azon keresztül Ukrajnába - irányul. (Egy ez évben aláírt megállapodás szerint Ukrajna 250 milliárd köbméter türkmén gázt vásárol 2005-ig.) Emellett Iránnal köti össze egy kisebb vezeték, amelyen a gázexportja 10 százalékát szállítja.

Ezen a helyzeten lényegesen módosíthatna a nemzetközi olajtársaságok és pénzintézetek által is támogatott transzafgán vezeték kiépítése. Igaz, még a most aláírt megállapodás sem biztosíték a projekt tényleges megvalósítására, hiszen az ottani politikai helyzet korántsem nevezhető szilárdnak. Esetleges újabb belvillongá-sok az amerikai jelenlét ellenére is megnehezítenék az új konzorcium létrehozását.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.