Magasan maradnak az olajárak
Az OPEC idei második - február elsejétől napi másfél millió barreles, azaz 6,5 százalékos - kvótaemelésének hírére tegnap délelőtt Londonban 47 centtel, 29,20 dollárra mérséklődött a februári szállítású brent nyersolaj barrelenkénti ára, ám később megállt az esés. A napi piacon kora délután is a 30 dolláros határ felett maradt a brent.
Az elemzők szerint ugyanis a tényleges kínálatnövekedés várhatóan kisebb lesz a bejelentett mennyiségnél, hiszen több tagország is már a kapacitása felső határához közeli szinten termel. Venezuela többletkvótája pedig egyelőre értelemszerűen kiesik, még az sem valószínű, hogy a termelése a tavalyi, 11 éves mélypontra csökkentett hivatalos plafont elérje a jövő hónapban. Ráadásul a közel-keleti pótlólagos olajnak a dél-amerikainál jóval hosszabb időre, hetekre van szüksége ahhoz, hogy eljusson az USA finomítóiba, amelyeket leginkább érinti a venezuelai olajszállítások elapadása.
Így több elemző is úgy véli, hogy a globális piaci kínálat viszonylag szűk marad, és a kartell mostani döntése nem vezet nagyobb áreséshez. (Hacsak a nagy kapacitásfeleslegekkel bíró Szaúd-Arábia nem növeli jelentősen - az immár 7,963 millió barreles kvótája fölé - a termelését.) Az OPEC-olajok barrelenkénti jelzőára már 18 kereskedési nap óta érezhetően meghaladja a 22-28 dolláros célsáv felső határát, és a közeljövőben várhatóan nem is csökken lényegesen az alá. (A szervezet ár/termelési mechanizmusa szerint húsz egymást követő napi sávtúllépés után lehet automatikusan kínálatot növelni.) Az ominózus árkosár még pénteken is elérte a 29,86 dollárt, tehát 45 centtel felülmúlta a múlt havi átlagszintet.
A dollárban számolt világpiaci árak süllyedését az amerikai nemzeti valuta gyengülése is mérsékelheti, és továbbra is számolni kell a háborús felárral. Sőt, az Irak elleni katonai támadás megindulása esetén az olajtőzsdei jegyzések a tavalyinál is nagyobb lendületet vehetnek, átmenetileg elérve a barrelenkénti 40-50 dolláros szintet.
Így lehet, hogy a kartell újabb kvótaemelésre kényszerül majd, hacsak nem kockáztat meg egy jövőbeni markáns piacszűkülést. (Nigéria olajminisztere, az OPEC egykori elnöke máris felvetette ennek lehetőségét.) A túlzottan magas nyersolajárak ugyanis egyrészt visszafogják a globális keresletet, másrészt kapacitásfejlesztésre és a kitermelés fokozására ösztönzik a drágábban termelő konkurenseket.
Az OPEC-országokban (főleg Szaúd-Arábiában és Irakban) található a világ nyersolajkészleteinek csaknem 80 százaléka, ám a tényleges összkínálatban már csak egyharmaddal részesednek. Ennek oka részben a tudatos kínálatszűkítő politikában (lásd a tíz tagországot érintő kvótarendszert), részben a bagdadi rezsim kalandor politikájában keresendő. A Kuvait 1990. évi lerohanását követő Öböl-háború, illetve az azóta is fennálló ENSZ-szankciók nyomán tudniillik az iraki termelés csökkent, és elmaradtak a kapacitásfejlesztések.
Az OPEC januártól már 1,3 millió barrellel felemelte összkvótáját, ám csak azért, hogy megkönnyítse a termelési fegyelem erősítését, és javítsa a szervezet komolyságával kapcsolatos piaci megítélést. Ugyanis ezzel együtt még azt tervezte, hogy a novemberihez képest napi 1,7 millió barrellel szűkíti a tényleges napi kínálatát. Időközben azonban világos lett, hogy Venezuela termelése nem fog egyhamar normalizálódni, és az abból több mint egy hónap óta kieső napi 2,3 millió barrel nyersolajat valamilyen szinten pótolni kell. Mivel erre most a nagy független olajexportőrök (Oroszország, Norvégia, Mexikó) közül egy sem képes, az OPEC-nek kell lépnie.
