Az ázsiai "kistigrisek" - köztük Thaiföld is - az 1990-es évek közepéig példaértékű gazdasági növekedést produkáltak. A siker utolsó tíz évében ezen országok átlagos GDP-dinamikája meghaladta a 8 százalékot, az egy főre jutó jövedelem 30 év alatt Koreában a tízszeresére, Thaiföldön pedig az ötszörösére emelkedett. A hosszú évek szárnyalását azonban 1997-ben egy az egész térséget megrázó válság törte ketté.

Thaiföld gazdasága az 1987 és az 1995 közötti időszakban évente átlagosan 10 százalékkal bővült. Az ország számára a rendkívül olcsó munkaerő komparatív előnyt jelentett a vezető gazdaságok munkaerőpiacával szemben, így a fejlett világ vállalatai nagy számban telepítették üzemeiket ezen térség államaiba. A külföldi, exportorientált működőtőke-beruházások volumene így ugrásszerűen megemelkedett, a külkereskedelmi mérleg masszív többletet mutatott. A pénzügyi vezetés a befektetők széles körének megnyerése érdekében a baht árfolyamát a dollárhoz kötötte.

A gyors növekedési ütem és a dollárhoz rögzített deviza túlzott önbizalmat kölcsönzött az országnak. A kormányzat a hitelezési folyamat erősítésére sarkallta a bankokat, melynek legnagyobb részét ingatlanfinanszírozásra, illetve lakossági fogyasztásra fordították. A pénzügyi szektor liberalizálása arra ösztönözte a thaiföldi vállalatokat, hogy nagy mennyiségben vegyenek fel hitelt külföldi partnereiktől. A kormányzat maga is élenjárt a költekezésben. A hitelállomány legnagyobb része dollárban denominált kölcsönöket takart, ez ugyanis a hazainál kedvezőbb kamatfeltételeket biztosított a hitelfelvevőknek.

A dollár gyengesége a kilencvenes évek közepén sokáig rejtve tartotta a thaiföldi gazdaság hiányosságait. Amint azonban az amerikai deviza erősödni kezdett, a kurzus rögzítettsége miatt az ázsiai ország pillanatok alatt elvesztette nemzetközi versenyképességét. Thaiföld exportvolumene a megelőző évek 20 százalék körüli növekedése után visszaesést mutatott. A kormányzat, látva a helyzet kritikus voltát, megszüntette a baht dolláralapúságát, és leértékelte a hazai fizetőeszközt. Ez a lépés azonban, mivel jelentősen megdrágította a devizaalapú hitelek törlesztését, súlyos csapást jelentett az eladósodott vállalatok számára. A külföldi adósság az 1990-es 28,8 milliárd dollárról 1996 végére már 94,3 milliárdra duzzadt. A befektetők, érzékelve az ország kritikus helyzetét, 1997 nyarán megvonták bizalmukat Thaiföldtől.

Tetemes mennyiségű eladásra váró baht jelent meg a piacon, a jegybank azonban kezdetben védte saját devizáját. A megelőző öt évben a baht melletti spekulációk nyomán felduzzadt devizatartalék hamar kimerült, így a Bank of Thailand 1997. július 2-án az árfolyam elengedése mellett döntött. A kurzus végül a kezdeti 25 bahtos dollárárfolyam után 55 baht környékén állapodott meg. A válság azonban nem maradt izolált, az egész távol-keleti térséget hosszan tartó recesszióba taszította.

Az imént vázolt események kövezték ki az orosz válsághoz vezető utat. Ez utóbbi krízis előidézésében kritikus szerepet játszott az ország kimagasló adósságállománya és az olajár esése. Folyamatos törlesztési szükségleteit az orosz vezetés rövid lejáratú kötvények kibocsátásával fedezte, a fizetőképesség így kizárólagosan a hazai és külföldi befektetők vásárlókedvén múlt. Az újabb aukciók iránti folyamatos érdeklődést az ország csak a magas kamatokkal tudta biztosítani.

Az országgal szembeni nélkülözhetetlen bizalom végül 1998-ban megrendült. Az orosz külkereskedelmi mérleg az év első három hónapjában - elsősorban az olajárak csökkenése és az import jelentős növekedése folytán - hiányt termelt, de jelentősen visszafogta a befektetői kedvet az ázsiai válság is. A tőke a fokozatos kivonulás mellett döntött.

Az orosz jegybank a folyamat megfékezése érdekében ismét megemelte a kamatszintet, ezzel biztosítandó az adósságtörlesztéshez és a túlértékelt rubel védelméhez szükséges forrásokat. A kereskedelmi bankok eközben jelentős külföldi hiteleket vállaltak magukra a magas hazai kamatszint lefölözése érdekében. A rövid lejáratú külföldi hitelállomány hamarosan a devizatartalék négyszeresére emelkedett. Augusztusban a kormányzat javaslatot tett a rubel leértékelésére és a devizaműveletek befagyasztására.

Az orosz jegybank ragaszkodása a 6 rubeles dollárárfolyamhoz, a folyamatos védekezés kimerítette a devizatartalékokat, a kurzus fenntartása végül 1999 tavaszára lehetetlenné vált: a rubel áprilisban értékének háromnegyedét elvesztette a dollárral szemben. A feltörekvő piacokról történő tőkekivonás hatása pedig szinte azonnal jelentkezett Brazíliában.