BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés kortárs az árveréseken

Az elmúlt néhány évben a kortárs művészet megítélése láthatólag sokat változott a budapesti aukciókon. A kilencvenes évek derekán több árverezőház is kísérletet tett a kortárs alkotók aukciókon történő bevezetésére, mérsékelt sikerrel. Így aztán, míg a 1990-es években egy-egy nagyobb árverésen 12-15 kortárs alkotás szerepelt, addig 2002 telére ez a szám 2-5 közé mérséklődött. Ugyancsak negatív a Blizt kortárs árveréseinek mérlege. Az inkább kínosnak minősíthető tavaly márciusi aukciót nem követte a beígért május-júniusi árverés, míg a tervezett novemberi aukció internetes változattá szelídült. Úgy tűnik, csak a BÁV tart ki két éve beindított kezdeményezése mellett: a tervek szerint a Lónyai utcában 2003 tavaszán is rendeznek majd kortárs alkotásokból árverést. Jelentősebb sikereket a 20. század közepének, elsősorban az Európai Iskola vonzásköréhez tartozó alkotók, mint például Gyarmathy Tihamér, vagy a nemrég elhunyt Orosz Gellért munkái mondhattak magukénak. Kisebb mértékben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket a hatvanas évek iparterves generáció - többek között Bak Imre, Fajó János, Nádler István - alkotásai, valamint a Szentendréről elhíresült Vajda Lajos Stúdió alapító tagjainak - például ef Zámbó István, fe Lugossy László, Wahorn András - munkái.

A kortárs művek aukciós részvételének visszaesése a mérsékelt kereslettel okolható. Az aukciósházak által kedvelt és gyakran alkalmazott technika, miszerint az alacsonyabb kikiáltási ár nagyobb érdeklődést válthat ki, a ma még gyérebb érdeklődésre számot tartó kortárs művek esetében nem vezethet sikerre. Napjaink mesterművei így leggyakrabban kikiáltási áron, vagy alig a felett keltek el az elmúlt években, ami messze elmaradt a kortárs galériák által beállított "galériás ártól". Ez arra enged következtetni, hogy a kortárs művek számára a hagyományos galériás keretek biztosítanak előnyösebb feltételeket, a kortársak gyűjtőinek pedig valószínűleg eztán mélyebben kell a zsebükbe nyúlni egy Nádler- vagy Wahorn-mű megszerzéséért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.