Tegnap október eleji mélypontja alá esett a Mol árfolyama a tőzsdén, ami azt jelenti, hogy utoljára tavaly augusztusban látott szinteken forgott a papír. Nem ad okot túl sok optimizmusra az sem, hogy míg tavaly ősszel egyértelműen a rossz nemzetközi hangulat rántotta le 4800 forint alá a hazai olajpapír jegyzését - mélypontja egy napra esett például a Dow Joneséval -, most inkább cégspecifikus a dolog: a Richter és az OTP jelenleg jócskán magasabban áll októberi értékénél, és a Matáv is pár százalékkal az akkori alja felett maradt. Azt, hogy a Molnál 4800 forint alatt sincsenek nagyobb vevők, egyértelműen az igen magas olajárral magyarázzák a szakértők. A finomítói árrés eddig ugyan javult kissé az idén, de ezt bőségesen ellensúlyozza az a veszteség, amit kilenc hónap késleltetéssel a gázüzlet fog elszenvedni a megugró beszerzési ár miatt. Még szerencse, hogy a dollár újabb esése javít valamit a Mol helyzetén.
Az INA eladásával kapcsolatban a hónap végére ígérték a döntést Zágrábban, azonban szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ha az azonos esélyűnek tartott Mol és OMV közül a hazai cég kerül is ki győztesként, ez még nem feltétlenül javítja a cég értékelését. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.