BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komor jövőkép az Inteltől

Profitfigyelmeztetésnek ugyan nem nevezhető, de alapvetően gyengülő kilátásokról tanúskodó előrejelzést tett közzé negyedévközi beszámolója alkalmával az Intel. A világ vezető csipgyártója a korábbi 6,5-7 milliárd dollár után 6,6-6,8 milliárd közé lőtte be az első negyedéves árbevételt, mely egyértelmű csalódást okozott. Az örök optimista elemzők ugyanis az elmúlt napokban még úgy nyilatkoztak, hogy a sáv felső végébe várják az eladási adatot. A margin tekintetében a társaság közölte, hogy az első negyedben elmaradhatnak kissé a tervezett 50 százaléktól, azonban éves szinten fenntartják várakozásukat. A korábbi tervtől és a várakozásoktól elmaradó árbevételt a kisebb flashmemória-eladásokkal magyarázzák. A társaság pénzügyi vezetője azt is elismerte, hogy cége valószínűleg piacot vesztett legnagyobb vetélytársa, az AMD rovására. Az Intel mintegy 40 százalékkal emelte a flashmemória eladási árait, míg a vevők egyre inkább árérzékenyek lettek.

Noha a flash okozta csalódás mellett a többi üzletben az Intel összességében nem tett semmiféle csalódásra okot adó bejelentést, a piac érthető módon büntette az alapvetően igen magasan árazott részvényt. A csütörtök esti bejelentés után 5 százalékot veszített a papír a zárás utáni kereskedésben, pénteken pedig 4 százalékkal lejjebb, 16,01 dolláron zárta a napot. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.