BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi Tőzsdék

Faramuci döntést hozott az Európai Központi Bank tegnap, amikor a várakozásokkal ellentétben csak negyed százalékponttal mérsékelte az irányadó kamatlábat. A piaci reakció arra utal, hogy a befektetők szerint ennél még a semmi is jobb lett volna. Ahogy több szakértő megfogalmazta: mindez kevés ahhoz, hogy életet leheljen az eurózóna gazdaságaiba. A tőzsdeindexek természetesen estek, a legnagyobb mértékben a DAX (két százalék felett), az FTSE és a CAC beérte egy százalék alatti csökkenéssel. A Stoxx 50 index egy százalékot esett, ezzel utoljára 1997 áprilisában látott mélységbe jutott. A kamatdöntés mellett nem tett jót a piacnak az sem, hogy az Aegon a várakozásoktól elmaradó eredménye mellé mellékelte az utóbbi hetekben biztosítóktól már megszokott bejelentést: csökkenti a kifizetendő osztalékot. A papír 11 százalékot zuhant, de követték a pénzügyi szektor egyéb prominensei is: a Swiss Life újabb 12, az ING 6,2 százalékot veszített. A Suez viszont négy százalékkal erősödött, mivel a várakozásoknál nagyobb mértékben tudta csökkenteni adósságállományát.

Amerikában csendes kereskedésben a legtöbb szektor kis mínuszt könyvelt el. A Dow Jones iparindexben szereplő 30 papír közül 28-nak csökkent az árfolyama, éves mélypontra vagy annak közvetlen közelébe esett a McDonald's, a DuPont, a Coca-Cola, a Boeing és a Genaral Motors is. A Dow egy, a Nasdaq 0,7 százalékot veszített.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.