Kuvait: mezőcsere
Kuvait, az OPEC kőolajkartell hatodik legnagyobb termelője be kívánja zárni az iraki határhoz közel eső északi olajmezőit, mert attól tart, hogy a szomszédos ország elleni amerikai támadás során megsérülnek az ottani berendezések. Az emiatt kieső napi 500 ezer barrelnyi olajat déli lelőhelyeiről tervezi pótolni - közölte az állami tulajdonú Kuwait Oil Co. első embere, Ahmed Rasid al-Arbeed a helyi Kuna hírügynökséggel. Két mezőt már be is zártak.
Helyi elemzők szerint a déli Burgan mezőről pótolható lesz a hiányzó olaj nagy része, ugyanakkor az extra feladattal alaposan próbára teszik majd a mező elaggott infrastruktúráját. A Burgan napi 1 millió barrel olajat ad, s már 1938 óta használják. Az északon bezárandó öt mező a Ratqa, az Abdali, a Raudhatain, a Szabrijah és a Bahrah. A kormány egyébként a polgári közlekedést is lezárta az ország északi felében.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ebben a hónapban szavaz az iraki helyzet megoldásáról, s döntése háborúhoz vezethet. Bár hivatalos becslések szerint még közel két hét van a támadásig, más hírek szerint ennél sokkal hamarabb, bármelyik nap sor kerülhet rá. Az olajpiac mindazonáltal nyugodtabb a múlt hetinél - jelenti a Bloomberg -, a brent jegyzése például tegnap 68 centtel, vagyis 2 százalékkal esett Londonban, s 32,11 dollárba került.


