Nem lesz napirenden az OPEC-kvóták felfüggesztése
Az OPEC szakminiszterei ma ülnek össze Bécsben a piaci helyzet és a kínálati kérdések megvitatására, ám Alvaro Silva főtitkár szerint nem tűzik napirendre a Nyugat-barát tagországok, főleg Szaúd-Arábia javaslatát, hogy az importőrök megnyugtatására átmenetileg oldják fel a termelés korlátozását. A kartell februárban már több mint 6 százalékkal túllépte a február elsejétől felemelt összkvótáját, és az elemzők szerint a tagországok többsége már kapacitása felső határa közelében termel. Egyedül a világ vezető olajszállítója, Szaúd-Arábia rendelkezik még jelentős, gyorsan mozgósítható tartalékokkal. Ráadásul a második legnagyobb OPEC-termelő, Irán jó előre jelezte, hogy nem hajlandó áldását adni semmilyen USA-nak szánt politikai gesztusnak.
Ám az ülésen minden bizonynyal szó esik arról, hogy mi lesz a kartellel és az iraki olajkínálattal a Szaddám Huszein-rezsim megdöntése után. Az ENSZ-szankciók megszűntével ugyanis a jelenleg kvóta nélküli OPEC-tag mostani napi 2,5 millió barrel körüli termelése gyorsan felfuthat a nyugati és orosz olajtársaságok közreműködésével. Ha Bagdad hajlandó visszatérni a kvótarendszerbe, akkor nagy harc várható a keretek újraelosztásáért. Amennyiben kívül marad, az akár az OPEC széteséséhez is vezethet. Irak nyersolajtartalékait 112,5 millió barrelre becsülik, amely meghaladja Oroszország, USA, valamint Mexikó együttes készleteit. Ennél csak a szomszédos Szaúd-Arábia tartalékai lehetnek nagyobbak. Napi kínálata ezért, megfelelő beruházásokkal, már 2-3 év alatt egymillió barrellel nőhet, és tíz éven belül akár a 8 milliót is elérheti a londoni CGES elemző központ előrejelzése szerint.
Ám jelenleg a háborús várakozások a tények, amelyek tegnap délelőtt 34 és fél dollár fölé lendítették a meghatározó brent nyersolaj barrelenkénti árát. A New York-i elektronikus kereskedésben pedig a 38 dolláros határt is átlépte az árszint. Később a határidős jegyzési árfolyam viszszakozott azokra a hírekre, hogy az amerikai-brit javaslatot ellenző Franciaország fokozta a Biztonsági Tanács még habozó tagjainak meggyőzésére tett erőfeszítéseit.


