BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Osztalékot fizet a Keler

A Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Rt. (Keler) az elmúlt tíz év gyakorlatának megfelelően impozáns eredményekről számolt be tulajdonosainak a pénteki közgyűlésen. Horváth Gergely vezérigazgató tájékoztatása szerint bevételek 98 millió forinttal meghaladták a terveket, a költségek 256 millióval alattuk maradtak. Ennek köszönhető, hogy az operatív eredmény a tervekkel ellentétben pozitív lett, s az adózás előtti nyereség közelítette a másfél milliárdot. A Keler tulajdonosai (az MNB 50, a két tőzsde 25-25 százalékos részesedéssel) az eredmények alapján 300 millió forint osztalék kifizetését hagyták jóvá.

A Keler 1993 októberében, 500 millió forintos jegyzett tőkével jött létre, saját vagyona jelenleg 11,5-12 milliárd forint. A jelentős vagyonnövekedés, az eredményesség töretlen megtartása igen jelentős változások mellett valósult meg - emelte ki Horváth Gergely. Az első 5-6 évben pénzügyi tevékenységből (treasury) származott az intézmény bevételének döntő hányada. Az univerzális bankok térnyerését követően azonban lecsökkent a Kelerben lévő külső forrás, s így tavaly a teljes árbevétel 50 százalékát már a díjbevételek tettek ki. A bevételi struktúrát tekintve a vezérigazgató megemlítette, hogy a dematerializáció révén az elkövetkező két évben a Kelernek az értéktári bevételek csökkenésére is fel kell majd készülnie.

Az eredmények elfogadása és az osztalék meghatározása mellett a közgyűlés a hitelintézetté alakulás kérdését is tárgyalta. Ezzel kapcsolatosan Horváth Gergely elmondta, hogy ezt az átalakulást már előbb is meg szerették volna tenni, de a hptv. (a hitelintézetekről szóló törvény) korábban ezt nem támogatta, ugyanis 15 százalékban korlátozta a szakosított pénzintézetekben a nem pénzintézeti tulajdon mértékét. (A tőzsdék - amelyek nem minősülnek pénzintézetnek -, mint jeleztük, 25-25 százalékos részesedéssel bírnak az elszámolóházban.) A jogszabályt módosították, a tegnapi közgyűlés pedig 2003. decemberi 31-i határnappal döntött az átalakulásról. (Az átalakulás dokumentumait szeptember közepén egy rendkívüli közgyűlés fogja jóváhagyni.) Az említettek mellett a tulajdonosok pénteken újabb három évre megerősítették pozíciójában az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.