BorsodChem: az árbevétel 20 százalékkal bővült
Az iraki offenzívával kapcsolatos bizonytalanság kedvező klímát teremtett a BorsodChem számára, hiszen a készletgyűjtés következtében a petrolkémiai termékek és műanyag-alapanyagok iránt megnőtt az érdeklődés. A társaság ennek eredményeként 20,4 százalékkal, 34,247 milliárd forintra növelte árbevételét, amelyen belül a PVC-por immáron 26,7 százalékot hasít ki, a TDI-értékesítés pedig - 80,5 százalékos bővülést produkálva - 21 százalékával a második legnagyobb árbevételt hozó termékké lépett elő. Kismértékben, 4,4 százalékkal nőtt a kivitel aránya is, így az év első három hónapjában az árbevételnek már 84,7 százalékát adja az export.
A jó fedezettel bíró TDI-értékesítés, illetve a PVC-por eladásainak javuló gazdaságossága miatt a BC 4,58 milliárd forintos üzemi eredménye már 40 százalékos bővülésről tanúskodott. A forint tartós gyengülése azonban jelentős árfolyamveszteséget okozott a cégnek, s mivel a vegyipari társaság hitelállományának zöme euróban van, ezért a devizahiteleken 1,2 milliárdos - ám pénzügyileg nem realizált - mínuszt könyvelhettek el. (Igaz, a hosszú lejáratú hitelállomány közel 22 százalékkal, 28 milliárdra apadt, így a vállalatcsoport eladósodottsági mutatója 0,47-ra módosult.) Ennek eredményeként a BC adózás előtti eredménye 2,972 milliárd forintra morzsolódott le, ami viszont már csak 1,2 százalékkal múlja felül az előző év hasonló időszakának adatát.
A társaság ma tartja rendes évi közgyűlését. Az igazgatóság a megelőző évit (120 forint) lényegesen meghaladó, részvényenként 220 forintos osztalék kifizetését javasolja a tulajdonosoknak. A cég IAS szerinti nettó eredménye 2002-ben 12 milliárd forintra bővült, szemben a megelőző év 8 milliárdos adatával. (FB)


