DSK: az OTP kínált többet
A DSK bank 100 százalékos részesedésére az OTP Bank 311, az Erste 293 millió eurós ajánlatot tett csütörtökön - nyilatkozta a Reutersnek a bolgár pénzügyminisztérium szóvivője pénteken, hozzátéve: a magasabb ár nem jelent automatikus győzelmet. A bolgár bankkonszolidációs bizottság a döntését az adásvételi szerződés feltételei alapján hozza majd meg. Pénteken még a benyújtott anyagok egyes pontjainak tisztázását kérték az ajánlattevőktől. Ezek alapján várhatóan hétfőn vagy kedden kiderül, kivel kezdik meg a végleges tárgyalásokat az utolsó állami kézben lévő bolgár bank eladásáról, amely egymilliárd eurós mérlegfőösszege alapján a második legnagyobb bolgár bank.
Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott: minden részletre kiterjedő megtérülési modellszámítások alapozták meg a DSK-ra tett ajánlatot. A 311 millió euró a bolgár bank mutatóit, kedvező növekedési kilátásait figyelembe véve értékarányos árnak tekinthető.
Úgy vélem, jól választunk, ajánlatunk nem jelentősen, de meghaladta a konkurens ajánlatot, de a különbség mégis elég nagy ahhoz, hogy az alapján döntést lehessen hozni - mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az MTI-nek múlt szombaton. Hozzátette: a bankkonszolidációs bizottság által készített szerződéstervezetben mindössze néhány kisebb módosítást javasoltak, így reményeik szerint a hét végi tárgyalások minden részletet tisztázhatnak majd.


