BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előtérben a fundamentumok

A befektetői döntések hátterében meghúzódó prioritások változni látszanak: az elmúlt héten a figyelem sokkal inkább a gazdasági fundamentumokra terelődött. Így volt ez a forintpiacon is. A hazai fizetőeszköz árfolyama a hét folyamán tartós növekedést mutatott, a 11,26 százalékos hétfői nyitást követően a kurzus csütörtök délutánig 11,55 százalékra erősödött. Pénteken azonban a vártnál jóval magasabb fizetésimérleg-hiány és az előre jelzettnél gyengébb inflációs adat kedvét szegte a befektetőknek, és igen hamar fordított a korábbi emelkedő tendencián.

Az euró árfolyama mindezeknek megfelelően a hétfői 245 forint körüli jegyzéshez képest csütörtökig 1 forintot vesztett az értékéből, a pénteki napon azonban ebből a hátrányból jelentősen lefaragott.Erősödéssel nyitott, majd keddtől csökkenő pályára állt a dollár a bankközi piacon, pénteken azonban valamelyest lefaragott lemaradásából. Az első nap 231 forint körüli árfolyamát követően péntekre a kurzus 227 forint környékére mérséklődött.

Fokozódó érdeklődés jellemezte az állampapírpiacot is a héten. A kereslet növekedését mutatja, hogy a hozamok a hét egészében valamenynyi lejáratra szinte kivétel nélkül folyamatosan csökkentek. Hétfőn ugyan a tendencia még nem volt egyértelmű, keddtől azonban állandósult az árfolyam-emelkedés. A kedvezőtlen pénteki statisztikák némi fordulatot eredményeztek. Az elsődleges piacon 3, 6 és 12 hónapos lejáratokra rendezett aukciót az ÁKK, a meghirdetett mennyiség egészét azonban csak az utóbbi esetében értékesítették. A hozamcsökkenés itt is általános volt.

A hét nyitásakor ugyan még a dollárnak szavaztak bizalmat a befektetők a nemzetközi devizapiacokon, az USA gyenge makrogazdasági teljesítményéről érkező hírek azonban letörték ezt a lelkesedést. Egyre inkább kezdenek utat törni maguknak azok a szakértői vélemények, melyek szerint ezeken a mutatókon az iraki háború befejeződése sem tud rövid időn belül változtatni. A bizalom így folyamatosan csökken a tengerentúli eszközök iránt, ami a részvényindexek esésén túl a dollár gyengülésében is megmutatkozott a héten. Ezzel párhuzamosan nő az érdeklődés az euró iránt, és emelkedik annak árfolyama is. A japán deviza továbbra is a dolláronkénti 119 és 120 jenes tartományban ingadozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.