BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Linamarra változik a Mezőgép

A főtulajdonos, a Linamar Corporation nevéből kiindulva Linamar Hungary Rt.-re változik a Mezőgép Rt. neve - bólintottak rá a társaság tegnapi rendes éves közgyűlésén. A cégbírósági bejegyzésre várhatóan egy hónapot kell várni - mondta lapunknak Furár György pénzügyi igazgató.

A társaság részvényesei - akik több mint 75 százalékban képviseltették magukat - egyhangúlag elfogadták a tavalyi beszámolókat, illetve jóváhagyták, hogy az igazgatóság újabb öt évre kapjon felhatalmazást az alaptőke 25 százalékkal (az egész periódust tekintve maximum 990 millió forinttal) történő megemelésére. Ez a lehetőség korábban is adott volt, ám az ötéves intervallum tavaly év végén lejárt. A cég nem fizet osztalékot a tavalyi év után.

Ami az idei kilátásokat illeti, a Mezőgép az első negyedév alakulását látva 19 milliárdra javította a korábban 18 milliárdra tervezett árbevételét a tavalyi 16,5 milliárdot követően, míg 900 millió forint adózott eredményt tervez, szemben a 2002. évi 212 millióval - mutatott rá Furár György. A terv növekedésében szerepet játszott, hogy korábban kockázatosabbnak tartott tételeket is be mertek tenni. Az év végén komplett építőipari gépek gyártására kapott megrendelés a vártnál gyorsabban fut fel, eddig már árbevétel is származott belőle - magyarázta a Furár, hozzátéve: jól halad kerékmodulprojektjük is. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.