BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túltermelés lesz a kakaóból

A múlt év végén jósolt újabb hiány helyett a folyó idényben némi túlkínálat alakulhat ki a kakaóbab világpiacán, miután a termelés bővülése várhatóan meghaladja a keresletét. Az új előrejelzés tovább nyomhatja lefelé a tőzsdei jegyzéseket, ám a kakaótermékek hazai fogyasztói áraiban még egy jó ideig a nyers- és alapanyagok tavalyi erős drágulása érződhet.

A világ kakaóbabtermése a korábban jelzett 2,8 millió helyett meghaladhatja a hárommillió tonnát a szeptember végén záruló folyó kereskedési évben - jelentette a Bloomberg a londoni ED&F Man kereskedőház legújabb jelentésére hivatkozva. Ez 9,5 százalékos növekedés lenne az előző idényhez képest, míg a feldolgozók kereslete várhatóan csak 5,1 százalékkal, hárommillió tonna közelébe erősödik. Így mintegy 50 ezer tonnás felesleg képződhet az elmúlt évekbeli hiány után. A globális készletek feltöltődése jövőre is folytatódhat. Ugyanakkor a kakaópor és -vaj iránti keresletben később fog érződni a korábbi drágulások kedvezőtlen hatása. Ráadásul az idén augusztusban már életbe lép az Európai Unió új szabályozása, amely általánosan megengedi a csokoládégyártóknak, hogy 5 százalékig terjedő hányadban kakaóvajpótló növényi zsírokat használjanak. Ez 60-200 ezer tonnával csökkentheti az EU kakaóbabigényét.

A nyers kakaónak az elmúlt ősszel és télen 17 éves csúcsra szökött tőzsdei árfolyama ezért tovább erodálhat. Ám ennek jótékony hatására még hosszabb ideig várniuk kell a hazai fogyasztóknak - véli Dankó Zsolt, a Nestlé Hungária Kft. ellátási és iparági kapcsolattartási igazgatója. Egyrészt a kakaópor és -vaj árai jóval lassabban puhulnak a kakaóbabénál, másrészt az idei termékkínálatot még a drágán beszerzett nyers- és alapanyagokból gyártják. A társaság februárban drágította a kakaót tartalmazó produktumokat.

A kakaóárak tavalyi tőzsdei magasrepülését elsősorban a legnagyobb exportőr országban, a világkínálat közel egynegyedét adó nyugat-afrikai Elefántcsontparton múlt szeptemberben kitört fegyveres zendülés gerjesztette, amely komolyan veszélyeztette a helyi kezdődő fő szüretet és a kiszállításokat. Így a korábbi termeléshiányos évek után még nagyobb kínálatszűke fenyegetett. Ám a konfliktus végül is nem okozott komolyabb károkat a kakaótermelésben és -kivitelben, így annak csillapodásával megfordult a világpiaci ártrend is. A határidős tőzsdei jegyzések jelentősen ingadoznak ugyan, de már közel 20 százalékkal maradnak el a csúcsuktól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.