BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visa: jelentős forgalomnövekedés

A Visa-kártyák használata lendületesen terjed Magyarországon. A Visa International CEMEA tegnap ismertetett adatai szerint a kártyaszám, az összforgalom, a tranzakciók mennyisége és azok átlagos értéke jelentősen, 16-45 százalék közötti mértékben növekedett az elmúlt évben. Az ATM-ek, illetve az elfogadóhelyek (POS) száma ugyanakkor alig változott. Radu Objeva alelnök a tegnapi sajtótájékoztatón azonban kiemelte: a kártyahasználat mind szélesebb körű terjedése kedvező hatással lesz az elfogadóhelyek számának növekedésére is. Megítélése szerint a magyar piac közel 40 ezer POS-terminált is "elbírna".

Magyarország a 4,288 milliárd dolláros összforgalmi adatával a régión belül a negyedik helyet foglalja el Lengyelország (16 852 millió dollár), Oroszország (6777 millió dollár) és Csehország (5165 millió dollár) után.

Az összesített adatokon belül változatlanul az elektron a legelterjedtebb Visa-termék, az 1,777 millió darabszámuk 16 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti adatot. Jelentős fejlődés volt megfigyelhető ugyanakkor az üzleti és prémium kártyák esetében.

Az alelnök kiemelte: egyre inkább elterjed a Visa-kártyák bankkártya-szolgáltatások és áruk vásárlására történő felhasználása. A tranzakciók számán belül a készpénzfelvét 13, a vásárláskori használat 41 százalékkal bővült, a forgalomra vetítetten 47, illetve 57 százalékkal. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.