BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adókönnyítés a láthatáron

Az egész európai műkincspiac szempontjából nagy horderejű változásokhoz vezethet az a francia kezdeményezés, amelyet nemrég fogadott el a párizsi kormányzat és nemzetgyűlés, s rövidesen az Európai Bizottság illetékesei is megvitatják. A brit, német és belga támogatást is élvező javaslat lényege, hogy adózási és más reformok révén javítanák a műkereskedelem helyzetét, versenyképesebbé téve ezzel az európai szereplőket a tengerentúli versenytársakkal szemben.

A reformjavaslatok Pierre Lellouche francia honatyától származnak, aki jelentést készített az európai műkincspiac helyzetéről, megfogalmazva az előrelépés lehetséges útját is. A maastrichti művészeti vásárt szervező TEFAF adatait (VG, 2003. március 10., 20. o.) idézve Lellouche felhívta a figyelmet: az európai műkincspiac súlya fokozatosan csökken az amerikaival szemben, méghozzá főként a szektort sújtó adóterhek miatt. A jelentés ebből kiindulva a műalkotások behozatalát terhelő forgalmi adó eltörlését, továbbá az alkotókat illető jogdíj csökkentését javasolja, és utóbbi alkalmazási idejét a művész halálát követő 30 évre korlátozná (ma a francia szabályozás 50 évet ír elő). A forgalmi adó eltörlését azzal támasztja alá, hogy a párizsi államkincstárba évente mindössze 7 millió euró folyik be ezen a címen, míg a beszedés költségei nagyon magasak, ráadásul az adóteher a kulturális vagyon gyarapodására is károsan hat.

Jacques Chirac francia elnök és Jean-Jacques Aillagon kulturális miniszter támogatja a műkincspiac helyzetét javító lépéseket, míg a korábbi, baloldali kormányzat kevésbé volt fogékony a szakma problémáira. Mindez azonban kevés, ha uniós szinten nem sikerül változást elérni - mutat rá a The Art Newspaper. Lellouche éppen ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tekintse át az európai műkincspiac helyzetét, és dolgozza ki a szükséges előterjesztéseket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.