BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakul az FHB

Őszre várható az FHB Földhitel- és Jelzálogbank részvénykibocsátása és tőzsdei bevezetése. A pénteken tartott közgyűlés a tavalyi eredmények elfogadása és a jegyzett tőke 2,5 milliárd forintos megemelése mellett több, a pénzintézet jövőbeni kiegyensúlyozottságának biztosítását szolgáló határozatot hozott.

A pénteken tartott évi rendes közgyűlésén nyílt részvénytársasággá alakulásról és a tőzsdei bevezetésről is döntött az FHB. A tulajdonosok annak érdekében, hogy a pénzintézet tevékenysége a jövőben is kiegyensúlyozott maradjon, több olyan rendelkezést is hoztak, melyek elsődleges célja a tulajdonosi befolyás egyensúlyban tartása. Mindezek értelmében 2 százalékos tulajdoni hányad elérésekor bejelentési kötelezettség terheli majd a részvényeseket, és semelyikük sem élhet 10 százalékot meghaladó szavazati joggal. Az FHB két osztályban bocsát majd ki papírokat, melyek 88 százaléka törzs-, a fennmaradó hányada szavazatelsőbbségi részvény lesz. Ez utóbbi tulajdonosainak különösen fontos kérdésekben vétójoguk lesz. Az elsőbbségi papírokat kezdetben az FHB legfőbb banki partnerei jegyzik majd le.

A közgyűlés döntött a jegyzett tőke 2,5 milliárd forintos megemeléséről is. A tervek között az őszre várt részvénykibocsátást megelőzően a kétéves növekedési időszak biztosításához szükséges - 3 és 5 milliárd forint közötti - alárendelt kölcsöntőke felvétele is szerepel. Ennek biztosítására az érdeklődők között egy külföldi fejlesztési bank is szerepel.

A pénzintézet első nyereséges évét zárta tavaly. Az adózás előtti eredmény 8 százalékkal haladta meg a terveket, s mintegy 1 milliárd forintos javulást jelent az előző esztendeihez képest.

Az idei eredmények ennél is impozánsabbak, az adó előtti nyereség áprilisban 800 millió, a mérlegfőösszeg 160 milliárd forint felett volt. A jelzálog-hitelezés támogatási feltételeinek változtatása miatt ugyanakkor számos beruházást előre hoztak, az év második felében így alacsonyabb igénnyel számol a pénzintézet vezetése. Az FHB várakozásai szerint a jövőben a földhitelezés, illetve az üzleti bérlakásépítés jelenthet kiaknázandó piaci potenciált. Szükség esetére pedig a bank a külföldi szerepvállalást is előkészítette már.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.