Az év elején 2,640 millió darab lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosítók, ami szerény bővülést jelent az egy évvel korábbi 2,583 millióhoz képest, ám amennyiben az 1997-es mélyponttal (2,4 millió) vetjük össze ezt az adatot, akkor már 10 százalékot mutat az emelkedés mértéke - mondta Szurgyi Nándor, az ÁB-Aegon Biztosító Rt. termékmenedzsere a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteki sajtóbeszélgetésén. Hozzátette: a lakásbiztosítások számának felfutása az utóbbi két évben ugrott meg. Tavaly az ilyen szerződésekből összesen 42 milliárd forint díjbevétele származott a társaságoknak, szemben a 2001. évi 36 milliárddal, s kedvezően hatott erre a piaci szegmensre a lakáshitelek erőteljes bővülése, és ezzel párhuzamosan az új lakások számának gyarapodása. A lakáshitelek esetében ugyanis a bank megköveteli, hogy az ingatlanra kössön biztosítást az ügyfél, s ennek megfelelően az elmúlt években - hasonlóan a nyugati tendenciához - egyre markánsabban jelentkezett az együttműködés a bankok és a biztosítók között - jegyezte meg.
A lakásbiztosítási szerződéssel bírók közel 95 százaléka fogadja el az értékkövetést, ám az alulbiztosítottság aránya 30 százalékra tehető - hangsúlyozta Szabó Zoltán, a Generali Biztosító Rt. termékfelelőse. Ez az arány a kárrendezési tapasztalataik alapján alakult ki, ráadásul a nagyobb káresemények kapcsán derült fény az alulbiztosítottságra. Ebből kiindulva nem kizárt, hogy a számuk valójában ennél nagyobb - tette hozzá. Elmaradás észlelhető a társasházak esetében is, hiszen a biztosítottság aránya mindössze egyharmadra tehető. Ebben a piaci szegmensben ráadásul a biztosítóknak lépést kell tartaniuk az igények alakulásával is. A skála ugyanis folyamatosan szélesedik, a rossz állapotban lévő panellakások mellett a szaunát, uszodát is magában foglaló lakóparkokban lévő társasházak fogadására is fel kell készülniük - hangzott el a sajtóbeszélgetésen.
Az EU-csatlakozás kapcsán felmerül, hogy emelkednek az utánpótlási értékek, nőnek az ingatlanárak, éppen ezért a biztosítási szerződéseket felül kell majd vizsgálni - magyarázta Hetényi Csaba, a Mabisz Lakásbiztosítási Tagozatának vezetője. Hozzátette: az ügyfeleknek arra kell felkészülniük, hogy nő a fedezet, s ezzel arányosan a díjak is.
Az európai uniós csatlakozást követően - legalábbis a korábbi portugál, spanyol tapasztalatok szerint - az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan növekedett a biztosításokra fordított összeg is. A kárkifizetések 5-6-szorosra nőttek, az egy szerződésre a csatlakozás előttihez képest legalább 2-2,5-szeres fedezet jutott, hiszen javult az emberek életszínvonala, s ezzel párhuzamosan nagyobb fedezetre volt szükség az értékek pótlására - hangsúlyozta Sípos József, az Allianz-Hungária Biztosító kommunikációs igazgatója. (FB)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.