BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eufória az euró piacán

A hétfői nyitást követő erősödés után nem hozott jelentősebb elmozdulást az elmúlt hét a forint árfolyamában a bankközi devizapiacon. A hazai fizetőeszköz pénteken közel a hétfői szinten zárt, a hét közbeni mozgások azonban biztosítottak némi teret a spekulációra.

A hétfői nyitás 15 bázispontos erősödést hozott a megelőző hét utolsó kereskedési napjához képest, a nap végére pedig 11,27 százalékon állt a kurzus. Kedden a jegybankelnök hazánk eurózóna-csatlakozásának lehetőségeit pedzegető kijelentései ugyan némi gyengülést eredményeztek, a nap végén azonban így is a pozitív tartományban zárt a forint. A hét második felében a tendencia a visszájára fordult, és visszaadva az euróval szemben az első két napon felhalmozott előnyét, a forint pénteken a hét eleji szint közelébe, 11,20 százalékra gyengült. Az euró péntek délutáni jegyzése ezeknek megfelelően 245,10/30 forint volt.

Viszonylag nehézkes kezdés után a hozamok csökkenése jellemezte a hazai állampapírpiacot az elmúlt héten. A hétfői és keddi kereskedelem még meglehetősen visszafogottra sikeredett, az első nap csökkenését pár bázispontos hozamemelkedés követte. Szerdától azonban valamelyest megélénkült a forgalom és tartósult a lefelé mutató hozamtendencia is.

Viszonylag jelentős érdeklődés övezte a hét diszkontkincstárjegy-aukcióit is. A három hónapos papírokra még csak 40, a félévesekre 65,5, az éves jegyekre pedig 102,3 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Utóbbi közel háromszoros túljegyzést jelent a meghirdetett mennyiséghez képest.

Sokat hallatott magáról az euró az elmúlt héten. A befektetők, jóllehet az euró sikertörténetének befejeződését már sokan hosszú ideje jósolgatják, a kamatvadászat hatására az egekig tornázták az európai deviza árfolyamát. Az euró már a hétfői nyitással négyéves csúcsra küzdötte magát, ekkor ehhez még az 1,1287 dollárt meghaladó árfolyam is elegendőnek bizonyult. A hét további részében ezt az értéket is jelentősen túllépte a kurzus, kedden 1,313, csütörtökön New Yorkban már 1,1506, pénteken pedig 1,1520 dollár környékén állt az euró. Az EKB egyelőre még kivár kamatcsökkentési lépésével, a két régió - az USA és az eurózóna - kamatszínvo-nala közötti differencia így a közeljövőben még a jelen tendencia fennmaradását valószínűsíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.