Megtorpant a növekedés
A vezető nemzetközi tőzsdék egyaránt negatívummal zárták az elmúlt hetet. A Dow Jones az öt nap alatt 0,89 százalékkal olvadt, így vetve véget három hetes emelkedésének. A Nasdaqon öt héten át tartó felívelés után pénteken 1,85 százalékkal állt alacsonyabban a hét nappal korábbi szintnél. A hét elején a gyógyszeripari és kiskereskedelmi társaságok gyenge negyedéves adatai, illetve romló kilátásai okozták elsősorban a zsugorodást. A hét második felében azonban már a számítástechnikai cégek megítélése volt okolható az indexek csökkenéséért, a piacot erőteljesen meghatározták a Cisco Systems visszafogottabb kilátásokról szóló hírei, ami magával rántotta a Dell és az IBM papírjait is.
Európában a három vezető tőzsdei indikátor közül a DAX csökkent a leginkább, 5,56 százalékkal. A CAC 40 3,26 százalékot süllyedt, az FTSE 100 pedig 1,71 százalékot olvadt a pénteki kereskedés végéig. Az okok között továbbra is kiemelt helyet foglalt el az euró dollárral szembeni erősödése, illetve az a vélekedés, hogy a vén kontinens exportőrei számára kedvező fordulat a közeljövőben aligha fog bekövetkezni. Ennek nyomán a jelentékeny dollárbevétellel bíró európai cégek gyengültek, kiváltképp a Siemens, a Philips és a Thomson esése volt látványos.
A BUX az elmúlt héten ellen tudott állni a nemzetközi tendenciának, 8272 pontos záróára 0,42 százalékos drágulást fejez ki. Pénteken ugyanis a külföldi indexek esése ellenére is 0,28 százalékos emelkedés mutatkozott. Az öt nap távlatában a négy vezető papír közül egyedül a Matáv tudott emelkedni. A hét közepén elérte a 905 pontos éves csúcsot, a hálózati összekapcsolódási díjak vártnál nagyobb csökkentése, valamint az osztalékszelvény levágása nyomán azonban 879 forinton állt a pénteki kereskedés végén. Az OTP 1,03 százalékkal esett, a Mol 1,41 százalékot gyengült. A Richter papírjai 0,12 százalékos mínusszal a pénteki záráskor 16 180 forintért cseréltek gazdát.


