BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugtató az olajpiacoknak

Két-három héten belül megindul az iraki olajexport - jelentette be Tamir Gadban, az arab állam olajminisztériumának vezetője - ám az elsődleges szempont a belső ellátás biztosítása lesz. A múlt héten ugyanis több hír is napvilágot látott arról, hogy az iraki olajlétesítmények az eredetileg feltételezettnél jobban sérültek, s hogy emiatt a vártnál később jelenik meg az ország olaja a nemzetközi piacokon - emlékeztet a Bloomberg. Az aggodalom az árak erősödésében öltött testet: a New York-i árak ebben a hónapban 13 százalékkal nőttek, ebből csak a múlt péntekre 31 cent, azaz 1,1 százalék jutott, így a júliusi jegyzés 29,16 dollár lett. (Hétfőn ünnep miatt zárva volt a tőzsde.) Gadban korábban azt közölte, hogy Irak szeptemberben már napi 2,5 millió hordó olajat fog termelni, vagyis a világ kínálatának mintegy 1 százalékát.

Június derekára most napi 1,3-1,5 millió hordós termelést jósolt a szakember, a mostani mennyiség napi 700 ezer hordó. Mint beszámoltunk, az ENSZ múlt csütörtökön feloldotta az arab állam ellen érvényben lévő szankciókat. Irak ezen időszak előtt napi 3 millió hordó olajat termelt.

Gadban - aki egyébként az országot vezető Baath párt vezető kutatója volt - emlékeztetett: országának nyolcmillió hordó olaja várakozik szállításra a törökországi Ceyhan kikötőben, s további mennyiségek dél-iraki tárolókban. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.