BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabil évet zárt a bankszektor

Dinamikusan növekvő évet zárt 2002-ben a hazai bankszektor. Az MNB megállapításai szerint ugyan a vállalkozói és a lakossági kihelyezések is dinamikusan nőttek tavaly, a hitelportfóliók azonban így sem hordoznak átlag feletti kockázatot.

Stabil és jövedelmező évet zárt a bankszektor 2002-ben - jelentette ki Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tegnapi ülésén, ahol megvitatták a Jelentés a pénzügyi stabilitásról című kiadványt is. A pénzügyi közvetítés mélysége, amennyiben azt a bankok összesített mérlegfőösszegének a GDP-hez viszonyított arányával mérjük, a régió többi országához hasonlóan egyelőre elmarad az európai uniós átlagtól, a hitelállomány/GDP-arány alapján számítva azonban kedvező fejlemények voltak tapasztalhatók tavaly. Ennek egyik hajtóereje a lakáshitelezés megugrása volt, 2002-ben az ilyen célú kihelyezések 165 százalékkal, azaz több mint két és félszeresére emelkedtek. Ezzel együtt az alelnök nem érzi úgy, hogy a lakáspiaci árak kritikus mértékben emelkedtek volna, véleménye szerint ingatlanbuborék nem keletkezett. A lakossági piacon a kihelyezések összességében 70 százalékkal emelkedtek, és jelentős volt a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelállomány bővülése is. A magyar bankrendszer nettó kamatmarzsa nemzetközi összehasonlításban továbbra is igen magas, 2,7 százalékponttal haladja meg az uniós átlagot.

A vállalati hitelállomány bővülésének, illetve a nemzetközi gazdasági konjunktúra kedvezőtlen hatásainak köszönhetően a vállalati hitelezés kockázatai nőttek az elmúlt két évben, ez azonban nem ér el olyan mértéket, ami komolyabb aggodalomra adna okot - mondta Auth. A takarékszövetkezeti szektor dinamikus, a bankszektori átlagot meghaladó növekedése ugyanakkor rejt magában kockázatot. A bankoknál enyhébb szabályozás, a kis egyedi méret és a szoros integráció hiánya jelenti ennek legfőbb forrását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.