BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zalakerámia: javuló eredmény

Csökkenő árbevétel, ám a kiadások megszorítása miatt növekvő eredmény jellemezte a Zalakerámia-csoport első negyedévét. Az árbevétel mérséklődése a leányvállalatok számlájára írható, a román Cesarom közel 30 százalékos visszaesésről számolt be.

Bár a Zalakerámia Rt. az elmúlt időszakban a tulajdonosi struktúrájában lezajlott változások miatt került az érdeklődés előterébe - a társaság részvényeire 1600 forinton vételi ajánlatot is tett az ÁÉB és egy kisebb tulajdonos, a Kafijat -, az első negyedéves gyorsjelentés az árbevétel megcsappanása mellett erőteljes eredménybővülésről tanúskodik.

A társaság konszolidált számai szerint az árbevétel 8,8 százalékkal, 3,634 milliárd forintra esett vissza, amely a román leányvállatnak tudható be. A Cesarom SA árbevétele drasztikusan, 29,2 százalékkal csökkent, amelynek oka a menedzsment szerint a hideg időjárásban keresendő. Emiatt ugyanis a román piacon a szezonalitás az átlagosnál erőteljesebben jelentkezett, s a piac csak március második felében élénkült meg az igen alacsony januári és februári értékesítéseket követően. Így az értékesített burkolólap mennyisége 360 ezer négyzetméterrel maradt el a bázisértéktől. Ezt még az anyavállalat, a Zalakerámia Rt. többletértékesítése sem tudta kompenzálni - árbevétele 7,7 százalékkal, 1,371 milliárd forintra bővült -, miközben a horvát leányvállalaté stagnált. Ami a magyar burkolólap-piaci tendenciákat illeti, az import átlagára az elmúlt időszakban több mint 5 százalékkal csökkent, ami kedvezőtlenül érintette a Zalakerámiát is.

A csoport exportja 3,5 százalékkal mérséklődött, amiben szintén a román leányvállalat volt a ludas. A kivitel egyébként az összárbevétel 24,7 százalékára rúgott az év első három hónapjában. A cégcsoport idei tervei között szerepel többek között a román és horvát termékpaletta szélesítése, a szerb piaci jelenlét növelése, Németországban a korábbi pozíció visszaszerzése, illetve az orosz export dinamikus bővülése.

A Zalakerámia Rt. fő tulajdonosainak elsődleges célja, hogy a kerámiatermékek vezető területi gyártójává váljon Közép- és Kelet-Európában. A 2003. évi értékesítési terv - a cég árbevételének 90 százalékát adó - burkolólapok eladásának mintegy 20 százalékos növelését irányozza elő. Eddig már 5 millió dollár értékű burkolólap exportjára jött létre megállapodás oroszországi partnerekkel 2003-2004-re, amelynek több mint 50 százaléka az 2003-as évben jelentkezne. Az idén a termelési költségek 10 százalékkal csökkennének, az adó előtti profitterv pedig egymilliárd forintról szól, szemben a tavalyi - IAS szerinti, nem konszolidált - 121 milliós veszteséggel.

A Zalakerámia-csoport közvetlen költségei jelentősen, közel 13 százalékkal csökkentek ugyan, a közvetett költségek azonban növekedtek, aminek köszönhetően az üzemi eredmény 32,3 százalékkal, 111,7 millióra esett vissza. A társaság 348 milliós nettó árfolyamnyereséget könyvelhetett el, szemben az elmúlt évi 229 millióval, amiben fő szerepet játszott a Lakópark Kft. eladásának konszolidált szintű árfolyamnyeresége (561,8 millió), míg a konzorciális hitelen 294,3 milliós árfolyamveszteséget realizált. A hitelállomány 19,218 millió euróra (4,744 milliárd forintra) mérséklődött az első negyedév végére, miután március 31-én a társaság 10,104 millió euró értékben rendkívüli hiteltörlesztést hajtott végre, illetve 513 ezer euró összegben ütemezett hiteltörlesztést eszközölt.

A Zalakerámia konszolidált adózás előtti eredménye 337,8 millió forintra javult a bázisidőszaki 155,5 millióról, míg az adózott eredmény háromszorosára, 180 millió forintra nőtt. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.