Második legjobb évét zárta a tizenkét éve alapított Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, amelynek tegnap tartott nyilvános kuratóriumi ülésén Szabó Béla elnök elmondta: az intézmény 2002-ben 2033 garanciakérelemre összesen 30,5 milliárd forint értékben vállalt a bankoknál készfizető kezességet. Az ügyek számát tekintve ez ugyan 22 százalékkal kevesebb, az összeget illetően pedig 3,2 százalékkal alacsonyabb az előző évitől, viszont a gazdálkodóegységek így átlagosan 15 millió forint hitelhez juthattak. A hitelnagyság negyedével magasabb, mint korábban. Az általuk támogatott legkisebb hitel 108 ezer, a legnagyobb 136 millió forintos volt. Az alapítvány - céljainak megfelelően - a kis és közepes agrár-, illetve vidékfejlesztési vállalkozásokat segítette: a garanciaügyletek 40 százaléka mikrovállalkozásokhoz kapcsolódott, a garantált hitelek 53 százaléka 10 millió forint alatti volt. Az alapítvány ügyvezetése eredményesen dolgozott: a tőkét és a vagyont tovább gyarapította - mondta az elnök. A mérlegben kimutatott aktívák és passzívák egyező értéke az év végén 13,43 milliárd forint volt, ami az előző évihez képest 5,7 százalékos gyarapodást jelent. Ulrich Anikó ügyvezető igazgató elmondta: 2003-ra 40 milliárd forintos kvótával indultak, június 15-ig 1415 ügyletnél már 23,5 milliárd forintnyi hitel mögé álltak garanciával. Ebben számszerűen továbbra is az agrárfejlesztés vezet, 888 hitelgaranciával, míg a vidékfejlesztési hitelek száma 527 volt. (FI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.